Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Virágba borították Velencét Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2019. május 20.
Vitán felül áll, hogy Velence tradicionálisan az ország legzöldebb, legvirágosabb települései közé tartozik. Kezdettől fogva részt vesz a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyben, amely sok szép sikert is hozott már számára.

 

 

Ezekért a sikerekért és a mindig szép, virágos városképért nagyon sokat tesz a település apraja-nagyja, miként Velence Képviselő-testülete, Koszti András polgármester vezetésével. Május 17-18-án került sor a hagyományos tavaszi utcavirágosításra és nagyvirágosításra, amelyen a város első embere ezúttal is részt vett, feleségével együtt a Zöldliget Általános Iskola és Gimnázium tanulóhoz csatlakozva a Szabolcsi úton. Benkő Istvánné vezetésével a város számos pontján - a két napon összesen - 42 ezer palántát ültettek el több százan, ismét példás összefogással.

 
- A rengeteg segítő közül szeretném kiemelni a három nyugdíjas klubot, amelyek nagy létszámmal vettek részt az önkéntes munkálatokban. Köszönet illeti továbbá intézményeink munkatársait, a Velencei Meseliget Óvoda kis növendékeit, szüleiket és óvónőiket, a Zöldliget Általános Iskola és Gimnázium, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, valamint a Dr. Ranschburg Jenő EGYMI tanulóit és munkatársait, akik ugyancsak komoly létszámmal és mértékben járultak hozzá a sikeres virágültetéshez, városszépítő tevékenységhez. - emelte ki Koszti András polgármester, aki hozzátette: Velence az idén is nevezett a Virágos Magyarország versenyre, amelyen - az elmúlt évekhez hasonlóan - szeretnének díjat nyerni.
 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >