Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Bővelkedés, amely szolgálatra kötelez! Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. május 20.
Megvalósult a Budai úti református gyülekezet régóta dédelgetett álma, elkészült a templomhoz tartozó gyülekezeti ház, parókia és a minden igényt kiszolgáló megújult templomkert is. A közösségi tér felszentelése előtt hálaadó istentiszteletet tartott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

 

 

Az ünnep alkalmával felszólalt dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Fülöp Zoltán építész-főgondnok, dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyar Református Egyház Zsinatának világi elnöke, valamint ünnepi köszöntőt mondott Szász Zoltán lelkész is.

 

Kicsit több, mint másfél éve, 2017. szeptember 24-én tették le a Budai úti református templom gyülekezeti házának alapkövét. A három ütemben, összesen 152 millió forintból megvalósult beruházás keretében felépült a közösség új gyülekezeti háza és a parókia, valamint több mint 70 autó számára alkalmas parkolót alakítottak ki, új kerítést építettek és megújult a templomkert is.

A jeles ünnep alkalmából a híveket hálaadó istentiszteletre várták vasárnap a templomba, amelyen Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Mint mondta, boldogság és szeretet kell, hogy áthassa szívünket és lelkünket, hiszen olyan javakban bővelkedik a gyülekezet, mint a testvérek közössége: kegyesség, saját hitvallás, reménység. „Abban a világban, ahol mindenki kapkod, ti törekedjetek alaposságra, megtapasztalásra, és igyekezzetek átadni és megmutatni azt, amit Isten nevében tesztek, hiszen bővelkedtek!Ez a bővelkedés az, amely szolgálatra kötelez, amelyből fejlődünk!” – emelte ki a püspök.

Az istentisztelet után ünnepi közgyűlés kezdődött, amelynek keretében Fülöp Zoltán építész-gondnok ismertette a Budai úti gyülekezet történetét és az építkezés folyamatát. Beszédében kitért az 1990-es évekbeli kezdetekre, a Budai úti templom építésének történetére, majd a gyülekezeti ház megvalósulásának ütemezéséről szólt. Elmondta, hogy az I. ütemben felhasznált 35 millió forintos kormányzati támogatást a gyülekezet a ház tervezésére és a kivitelezés kezdeti munkáira fordította. A II. ütemhez a Székesfehérvár Önkormányzata által felajánlott 50 millió forintos, valamint az Egyházkerület által biztosított 53 millió forintos támogatásból aztán megvalósulhatott az építkezés befejezése, a parókia kialakítása. A III. ütemben pedig befejezték a templomkert rendezését: több mint 70 autó számára alkalmas parkolót alakítottak ki, és a templom kerítését is felújították.

Az ünnepi alkalmon dr. Cser-Palkovics András polgármester is szólt az öreghegyi közösséghez: „Fontos állomás ez a közösség életében, amely valóban ünnep. Ünnep, mert egy egész városkép megújult a Budai úton, amely méltó ahhoz, amit a templom képvisel. Ünnep, mert az épületben megtestesül az összefogás, a munka ereje, és ünnep ez az Önkormányzat és a város egésze szempontjából is, mert ha az egyes kis közösségek erősödnek, azzal a város maga is erősödik.” A polgármester kiemelte, hogy a most átadott ingatlan a közösség jövőbe vetett hitét is jelképezi, lehetőséget adva olyan szellemi és morális kérdések megvitatására, amelyek a mában a jövőt boncolgatják. Mint mondta, a mai alkalommal értékeket üzenünk a fiataljainknak azért, hogy az ezeréves Fehérvárnak ne csak páratlan múltja, de egyedülálló jövője is legyen!

Dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyar Református Egyház Zsinatának világi elnöke kifejezte: „Az a közösség, amely építkezik, annak szilárd jövőképe is van. Ez a gyülekezet pedig bizonyította, hogy van jövőképe!” Az elnök Isten áldása mellett azt kívánta a gyülekezetnek, hogy használják ki a közösségi tér erejét, tartsanak az ifjúságnak, a kismamáknak vagy éppen a szépkorú tagoknak szóló foglalkozásokat, legyen ezáltal a gyülekezet egy baráti közösség; úgy, hogy az ige lelkisége legyen ott mindenben.

Utolsóként Szász Zoltán, a Széchenyi úti református templom lelkésze köszöntötte a gyülekezetet, aki a Cselekedetek könyvéből olvasott fel.

A hálaadó istentisztelet és az ünnepi közgyűlés után a hívek jelenlétében szentelték fel a gyülekezeti házat, majd vágták át a szalagot. Az ünnepség után a résztvevőket szeretetvendégségre várták az új közösségi térbe.

 

 
< Előző   Következő >