Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Az Ország gerinctornája Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2019. május 20.
A fővárosi helyszíneket követően Székesfehérvár adott otthont elsőként Az Ország gerinctornája eseménynek. A MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében a délelőtti programokon is nagy volt az érdeklődés.

 

 

A szakemberek többek között a derékfájás okáról és több kezelési, terápiás lehetőségről is szóltak előadásaik során. Az esemény ideje alatt ingyenesen igénybe vehető állapotfelmérések, kezelések, konzultációk biztosítottak személyre szabott információkat és segítséget, több mint 20 terapeuta és az Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével.

 

A MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében már a megnyitóra és az egészségügyi előadásokra is sokan érkeztek. Az Ország Gerinctornája egész napos programon az érdeklődők mindent megtudhattak a derékfájás okáról és több kezelési, terápiás lehetőséget is megismerhettek. A rendezvényen kínáltak programokat idősebbeknek, fiataloknak és gyerekeknek is.  

Az esemény megnyitóján dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. „A budapesti helyszíneket követően Székesfehérvár adhat otthont elsőként ennek a rendezvények. Az a város, amely büszke a sportéletére, és ahol egyre többen sportolnak. Ez az esemény is jó lehetőséget teremt arra, hogy a mozgásformák egészségre gyakorolt hatásairól még részletesebb tájékoztatást kaphassunk a szakemberektől.” - emelte ki a program jelentőségét a polgármester.

A köszöntőt követően az egykor Székesfehérvárról induló Almásy Csilla gyógytornász, fizioterapeuta tartott előadást. A délelőtt folyamán az egészségről, a gerinc védelméről, a helyes tartásról, valamint a fájdalom kezeléséről szóló blokkok között a hallgatóságot meg is mozgatták.

A szakmai előadások után gerinc- és ízületvédelmi szempontok szerint felépített edzéseken vehettek részt a látogatók. A speciális, magyar gyógytornász által kidolgozott gerinctornát is kipróbálhatták a délután során érkezők. Ezt a mozgásfajtát a módszer kifejlesztője, Almásy Csilla gyógytornász, fizioterapeuta tartotta.

Az esemény ideje alatt kapuzárásig ingyenesen igénybe vehető állapotfelmérések, kezelések, konzultációk biztosítanak személyre szabott információkat és segítséget, több mint 20 terapeuta és az Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével. A délutáni interaktív workshopon pedagógusok, gyógytestnevelők, gyógytornászok, testnevelő tanárok, érdeklődő szülők osztották meg az iskolai gerincvédelemmel kapcsolatos tapasztalataikat a gerincbarát testnevelés órákról és a felnőttkori gerincbetegségek megelőzésére alkalmas gyerekfoglalkozásokról. A rendezvény műsorvezetője Gundel Takács Gábor volt.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >