Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Tíz év versekkel és fiatalokkal
Tíz év versekkel és fiatalokkal Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2019. május 20.
Gálaműsorral ünnepelték a tíz éves Fehérvári Versünnep tehetségkutatót a Városházán. A jubileumi esten több mint húsz fiatal állt színpadra választott verseiket tolmácsolva, valamint filmes összeállításokkal emlékeztek a legszebb pillanatokra, a verstáboros élményekre és az ötletgazda Varga Sándorra.

 

 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a versünnepeseknek, akik elindítani, továbbvinni és életben tartani segítették-segítik a hagyományt. Hagymásy András, a Médiacentrum ügyvezetője a „versek birodalmának” rendezvényében a spirituális, erkölcsi és anyagi hátteret, szakmaiságot is magában foglaló együttműködést méltatta, amelyek a fiatalokkal együtt segítettek megteremteni a nagyszerű ünnepet.


A Városháza Dísztermében ünnepelték gálaműsorral a tíz éves Fehérvári Versünnepet. 2010-ben Varga Sándor ötlete alapján rendezte meg először a tehetségkutató versenyt a Fehérvár Médiacentrum, az egyházmegyével, az önkormányzattal, a színházzal és a Szent István Művelődési Házzal együttműködve.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester köszöntőjében azt fejezte ki a tíz évet megélt hagyományról, mozgalomról, hogy annakidején talán az ötletgazda sem gondolta volna az elindításkor, hova fejlődik majd a rendezvény. „Szeretném megköszönni a fiataloknak, akik annakidején hittek ebben a dologban, elindították, aztán akik ebben részt vettek – és akik mind a mai napig ezt a hagyományt ápolják. Tíz év: mondhatjuk, hogy hosszú idő, a város kulturális életének meghatározó programja nemcsak a versünnep, hanem utána a tábor és a fellépések, gálák, amikor ezeket a fiatalokat láthatjuk.” – fogalmazott a polgármester. Gondolatait Kurucz Flóra – egykori versünnepes, jelenleg színésznövendék – személyes üzenetének tolmácsolásával zárta, aki azt írta, hogy a sok kedves élmény, tanulság, jóság mellett biztos benne, ez a rendezvény volt az, ami az útján elindította, és bízik benne, tanulmányai után visszatérhet Székesfehérvárra.

Hagymásy András
ügyvezető igazgató a rendezők nevében mondott köszöntőt: „Aki ma este ide belépett, az a versek birodalmába lépett be.” Az irodalomnak a sokféle üzenetet megfogalmazó szerepéről szólva arra a szépségre irányította a figyelmet, amit a fiataloknak köszönhetünk. A nagyszerű rendezvényhez, szép sorozathoz együttműködés kellett: ezek hozták magukkal a megálmodott ünnepet, a belefektetett munkát, az erkölcsi és anyagi támogatást, a spirituális hátteret, a szervezésbeli segítséget, a felkészülést segítő mentorálást, a szakmai zsűrizést, a műsorvezetést – a versenyzők nélkül azonban nincs verseny, igazán naggyá a fiatalok tették a tehetségkutatót, fogalmazta meg Hagymásy András.

A gálán az eltelt tíz évben színpadra lépett, megismert fiatalok léptek föl – stílusosan először Tóth Melitta, az első Versünnep győztese szólította meg a közönséget, Nemes Nagy Ágnes Istenről című versét tolmácsolva, legvégül pedig Kneifel Nórát, az idei verseny legjobbját hallhattuk, aki József Attila Kései siratóját mondta el. Több mint húsz döntős fellépett a jubileumi esten – többek között Závada Péter, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Pion István, Szabó Magda, Kányádi Sándor és Dsida Jenő gondolataival, verseivel.

Az esten több filmes összeállítást is levetítettek, emlékezve az alapító Varga Sándorra, felidézve a tehetségkutató legemlékezetesebb pillanatait és ízelítőt adva a Székelyföldi Verstáborokról. Videóüzenetben szólt a gála résztvevőihez és  a közönséghez Keller János színművész, aki mentora és műsorvezetője a sorozatnak, valamint Kubik Anna zsűrielnök is felvételről köszöntötte a tíz év összes közreműködőjét, segítőjét, támogatóját és a fiatalokat: „Fontos volt számomra, hogy az élére állhattam ennek a csodálatos tíz évnek. A fiatalok, akik részt vettek ezekben a versünnepekben, a táborokban – azt hiszem –, életre szóló élményt szereztek. És hogy mi volt a célunk? Talán egy Kányádi-egysorossal tudnám világosan elmesélni: „aki megért/ s megértet/ egy népet/ megéltet”. 

A rendezvény végén a táborokban és a Vershúron-gálákon közreműködő Misztrál együttes adott műsort. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >