Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Megerősítettéké a 81-es és a 13-as útfejlesztési terveit Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2019. május 20.
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter autóbuszipar-stratégiai ügyben folytat tárgyalásokat az Ikarus vezetésével: a kormány létrehozott egy olyan programot, amellyel hat év alatt szeretnének 6 ezer közösségi közlekedésben működő buszt új generációs járművekre cserélni. Széles Gábor, a cégcsoport elnöke elmondta, hogy világviszonylatban egyedüálló paraméterekkel bíró elektromos buszt fejlesztettek ki, amely 250 km-t tesz meg egyszeri feltöltéssel.

 

 

A miniszter a sajtótájékoztatón megerősítette a Kormány útfejlesztési programjának a Székesfehérvár közlekedési rendszerét érintő fejlesztési terveit, és elmondta: megvalósíthatósági tanulmány készül az M1 autópályáról leágazó 13-as és 81-es négysávúsítására.


Dr. Palkovics László
pénteki székesfehérvári látogatásán fontos bejelentést tett a város és térsége közlekedési rendszerének fejlesztéséről: megvalósíthatósági tanulmány készül az M1 autópályáról leágazó 13-as és 81-es, továbbá a 63-as út négysávúsítására. Az innovációs és technológiai miniszter azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet az Ikarus gyárban tartott, a cég vezetésével autóbuszipar-stratégiai ügyben folytatott tárgyalásokról.

Azt mondta, hogy gazdasági miniszterként nem érheti annál nagyobb öröm, minthogy egy olyan technológia, mint a Magyarországot annakidején erőteljesen jellemző autóbuszgyártás, autóbusz-tervezés újra működik.  A Kormány 2010-ben kezdett el foglalkozni a magyar buszgyártás újraindításának a gondolatával. Azt a tudást és tapasztalatot, amivel Magyarország rendelkezik, nem szabad veszni hagyni: egyrészt a járműiparbeli technológiaváltás, másrészt az ebben rejlő üzleti lehetőség szempontjából. A magyar közösségi közlekedés járműveit szeretnék kicserélni az elkövetkező időszakban, a 8100 autóbuszból több mint 6000 busz közösségi tulajdonban van, a városok helyi vagy helyközi közlekedésében működve.

„Egy olyan programot hirdettünk meg, hogy hat év alatt szeretnék 6 ezer buszt új generációs járművekre cserélni. Intenzív egyeztetést folytatunk a magyar autóipar képviselőivel; és ebből az intenzív egyeztetésből az látszik, hogy sem a gyártókapacitást illetően, sem az autóbuszok technológiáját illetően – úgy tűnik – nincs olyan probléma, hogy ezt az igényt ne tudnánk kielégíteni. A technológiaváltás nagyon fontos eleme: a 25 ezernél nagyobb lélekszámú városokban szeretnénk azt elérni, hogy három év múlva már csak olyan buszokat helyeznének üzembe, amelyek abszolút környezetkímélőek – vagy elektromos buszokat, vagy bizonyos feltételek mellett gázhajtású buszokat, semmiképpen nem Diesel-járműveket. A kormány támogatást biztosít az elkövetkező három évben, hogy új autóbuszokat tudjanak a közösségeink vásárolni.” A miniszter elmondta, hogy a magyar autóbuszgyártók nagyobb mértékben kívánnak elektromos és egyéb, a környezetet kevésbé terhelő járműveket gyártani, amihez megvannak a feltételeik – ezeknek a részleteiről folytatnak egyeztetést a cég elnökével és a polgármesterrel.

Dr. Palkovics László a sajtótájékoztatón Székesfehérvár közlekedési rendszerének a fejlesztésével kapcsolatban elmondta: megvalósíthatósági tanulmány készül az M1 autópályáról leágazó 13-as és 81-es négysávúsítására. A meglévő nyomvonalon tervezett bővítésekkel egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés jönne létre az M1 és a szintén előkésztés alatt álló M8 között. A fejlesztés része annak a körülbelül 3.200 milliárd forint értékű útfejlesztési programnak, amit a Kormány elindított. A gyorsforgalmi útfejlesztési program három alapvető elve: az a cél, hogy minden gyorsforgalmi út, autópálya, autóút elérje a határokat; fontos továbbá, hogy a megyei jogú városok legyenek egymással összekötve; valamint Magyarországon ennek a hálózatnak valamelyik része 30 percen belül elérhető legyen. Az elkövetkező hat évben ennek a jelentős része meg fog valósulni, jelentette ki a miniszter.

Vargha Tamás
államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a gyártósort és az elkészült buszokat végignézve azt mondta, hogy sok év után valóban komoly gyártótevékenység folyik az Ikarusnál, és a cég készen áll arra, hogy a hat év 6000 buszához kapcsolódó kormányzati programban jelentős részt vállaljon. A 13-as és a 81-es utak kétszer kétsávossá tétele fontos tehermentesítést jelent majd Székesfehérvárnak, tette hozzá.

Széles Gábor
elnök hangsúlyozta, ahogy az járműiparban, az Ikarusnál is egy átalakulási időszak megy végbe: a fejlesztések inkább az elektromos hajtáslánc irányába indultak, a Diesel már kifutó típus a cég számára is. Kína egyik legnagyobb cégével közös vállalatot alapítottak azért, hogy minél hamarabb ki tudják fejleszteni azt az elektromos meghajtású buszt, amelyik paramétereit tekintve világszínvonalat képvisel. Azt mondta, iparpolitikailag fontosak a megbeszélések, hogy az elektromos buszok fejlesztése milyen irányt képviseljen. Az elektromos busz világviszonylatban egyedülálló paraméterei között szerepel, hogy 250 km-t tesz meg egyszeri feltöltéssel; azon dolgoznak a szakemberek, hogy ezt rövid időn belül legalább 800 km-re terjesszék ki.

Nagyon várjuk azt a pályázatot, ami az önkormányzatok számára elektromos buszok beszerzésére biztosít majd lehetőséget, fejezte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Székesfehérvár szeretné a buszparkját korszerűsíteni – az elektromos buszok zaj- és légszennyezés, valamint az olcsóbb üzemeltetés tekintetében is jól illeszkednek ebbe a tervbe. „65 busz szolgálja ki a fehérvári közösségi közlekedést, szeretnénk ezzel a pályázattal ennek minél nagyobb részét új buszokra cserélni. Szeretnénk, ha ezek a buszok önkormányzati tulajdonban lennének, együttműködve a szolgáltatóval.” A miniszter által megerősített útfejlesztés fontosságáról azt mondta, hogy a négysávúsítás nagy előrelépés lesz biztonsági, környezetvédelmi szempontból, és jó minőségű átkötési lehetőséget biztosítana az M1-es és az M7-es között; ez egy megfelelő elkerülő útszakasz megépítését jelenti Székesfehérváron, valamint egy csomópont kialakítását az M7-esen.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >