Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek találkoznak
Gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek találkoznak Nyomtatás E-mail
Írta: Lőrincz Miklós   
2019. május 21.
Huszonnégy hazai néptáncegyüttes 540 táncosának részvételével, immáron hetedik alkalommal rendezik meg május 25-én, szombaton a székesfehérvári Művészetek Házában a „Húzd keresztül...” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválját. A Fejér Megyei Művelődési Központ és az Alba Regia Táncegyesület által szervezett rendezvény, ami az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület közép-dunántúli régiós versenye is, a Csoóri Sándor Program támogatásával valósul meg.

 

 

A fesztivál célja, hogy az országban működő gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek, különböző korosztályok és táncműhelyek bemutatkozhassanak egymás és a szakmai grémium előtt. A találkozó barátkozási, ismerkedési lehetőséget is biztosít a résztvevő együttesek számára, a szakavatott zsűri segítségével pedig a csoportok útmutatást, módszertani segítséget kaphatnak további munkájukhoz. A fesztiválon lehetőség van minősítési fokozat megszerzésére is, emellett a zsűri fesztiváldíjat és koreográfiai díjat is odaítél a nap végén.

A találkozón résztvevő együttesek: ARAMI Zsendice, ARAMI Keszőce, ARAMI Kókonya, ARAMI Gabonca, Árvalányhaj táncegyüttes, Táncol”KODO” Táncegyüttes – Aprók (Székesfehérvár), Tordasi Pillikék 2. és 3. csoport (Tordas), Adonyi Szent István Általános Iskola és AMI Gyöngyharmat csoport (Adony), Kis-Sárvíz Tánccsoport, Sárvíz Táncegyüttes (Aba), Litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes, Litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes Levelecske csoportja, Litéri Zöldág Ifjúsági Néptáncegyüttes (Litér), Kiskópic Tánccsoport (Gencsapáti), Szilágyi Ifjúsági Táncegyüttes (Veszprém), Amaro jilo (Ercsi), Bányász Ifjúsági Néptáncegyüttes (Tatabánya), Garabonciás Néptáncegyüttes (Komárom), Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja (Dunaújváros), Kenderke-Fonóka Néptánccsoport (Tata), Kiscsászta Néptáncegyüttes (Edelény), Hetre-fice csoport, Árendás Néptáncegyüttes Classic  AMI – Kiscsillag csoport (Hódmezővásárhely).

A minősítő bemutatkozások 10.00 órától és 15.00 órától zajlanak majd a színházteremben a szakmai zsűri előtt, akik tagjai idén Asztalos-Kiss Zsuzsanna, Maródi Attila és Nyemcsok Pál lesznek, országosan ismert néptánc szakemberek, néptáncpedagógusok, koreográfusok.

A zsűri tanácskozásának idejére a szervezők – a várakozás és az izgalom perceit enyhítendő – vendégül hívták az ifjú muzsikusokból álló Abanda zenekar tagjait, akik 17.30 órától mutatkoznak be, majd a résztvevők a Galiba táncházával közösen mulathatják az időt, a 19.30 órakor kezdődő eredményhirdetésig.

Az eseményre a szervezők várják a néptánc szerelmeseit, a hozzátartozókat és az érdeklődőket!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >