Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Emléktábla őrzi a Schmidl-díjas tervező nevét
Emléktábla őrzi a Schmidl-díjas tervező nevét Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2019. június 18.
Ünnepélyes keretek között leplezték le a Szent Gellért Hotel falán a Csutiné Schleer Erzsébet részére adományozott 2018. évi Schmidl Ferenc Építészeti Díjról szóló táblát.

 

 

A város által 2014-ben alapított életműdíjat többek között a Szent Gellért Hotel mértéktartó építészeti megformálásáért adományozta a fehérvári építésznek Székesfehérvár Megyei Jogú Város 2018-ban. A hétfői ünnepségen a táblát Spányi Antal megyéspüspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester avatta fel.


„Ünnepre jöttünk, zengő énekszóval, hadd szóljon orgona s a szárnyaló dal.” Hans Leo Hassler kórusműve csendült fel a Primavera Kórus előadásában a Szent Gellért Hotel előtt rendezett mai eseményen, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyéspüspök közösen leplezte le azt a táblát, amely mostantól hirdeti az immár 25 éves épület tervezőjének nevét. Csutiné Schleer Erzsébet tavaly vehette át a város által alapított Schmidl Ferenc Építészeti Díjat, amelyet többek között a belvárosban található szálló mértéktartó építészeti megformálásáért vehetett át.

„A mai találkozón örömünket és büszkeségünket szeretnénk megosztani. Hisszük ugyanis, hogy munkatársaink sikere nem csak nekünk, hanem egy tágabb közösségnek is dicsőséget és megbecsülést jelent. Ezért döntöttünk úgy – Polgármester úr támogatásával – hogy a díjról egy emléktábla elhelyezésével emlékezünk meg.” kezdte köszöntőjét a mai táblaavató ünnepségen Spányi Antal. Mint mondta, az épített egyházi örökség őseink hitének emléke. Megőrzése különös felelősséggel jár. A Székesfehérvári Egyházmegye számára kiemelt fontosságú, hogy a tulajdonában álló, ma már turisztikai célpontként is méltán híres épületek jó karban tartása mellett, a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások minősége is magas színvonalú legyen. Mint mondta, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, a Püspöki Palota, a belvárosi templomok évente sok ezer turistát vonzanak.
„Az egyház bölcsessége és évezredes hagyományai intenek bennünket, hogy a hozzánk érkező vendégekről lehetőségeink és tehetségünk szerint a legjobban gondoskodjunk. Ez volt az egyik jelentős szempont, amiért elődöm, Takács Nándor püspök megbízásából – hosszú és alapos előkészítés után – 1994-ben Csutiné Schleer Erzsébet tervei szerint megépült a Szent Gellért Hotel.”
A megyéspüspök kiemelte az építész elkötelezett értékteremtő és örökségvédelmi tevékenységének ökumenikus vonását, hiszen ő volt az, aki 1980-ban elkészítette a szerb templom és műemléki környezete felújításának tervét, amelyért 1990-ben Europa Nostra ezüst-díjjal tüntették ki. Az ő munkáját dicséri városunkban az evangélikus templom melletti gyülekezeti épület is. A teljesség igénye nélkül szólt a közelmúltban végzett néhány közös munkáról is, így a kálozi plébániatemplom toronysisakjának terveiről, és az épület teljes állapotfelmérésről, valamint az Oskola utcai Kaszap-emléktábla elkészítéséről is.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014-ben megalapította a város egykori főépítészéről elnevezett a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat. „Nagyon sokat jelent és elismerés a város által alapított díjnak, és a díjjal kitüntetett személyeknek hogy mától ez a tábla hirdeti az épület tervezőjének nevét”, hangsúlyozta beszédében Székesfehérvár polgármestere, aki köszönetet mondott az Egyházmegyének a kezdeményezésért. Dr. Cser-Palkovics András az öt évvel ezelőtt alapított szakmai és közéleti elismerésről szólva elmondta, a díjjal azoknak az építészeknek a munkáját ismerik el, akik 1990 után megvalósult alkotásuk révén hozzájárultak Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához és az épített környezet minőségének javításához.
„A Szent Gellért Hotel a város egyik jellegzetes arculati eleme, és fontos közösségi tere lett az elmúlt negyed évszázadban. Az ideérkező vendégeknek szállást nyújt, a számos kulturális rendezvénynek, programnak ad otthont. Ne felejtsük el azt sem, hogy a kilencvenes évek elején egy ilyen döntést hozni, és a beruházást végig vinni az a jövőbe vetett bizalom jele volt a közösség érdekében. Csutiné Schleer Erzsébetet itt is és a városért végzett munkája során is mindig a lokálpatriotizmus vezérelte, és vezérli ma is. Életének jelentős részét ennek a városnak a szolgálatára állította, és többet is vállal. Neki köszönhetjük a Településképi Arculati Kézikönyv megalkotását is, amely nemcsak a múltnak állít emléket, de a jövő szakembereinek munkáját is segíti.”, emelte ki a polgármester.

A köszöntőket követően a megyéspüspök és a polgármester közösen leplezték le a táblát a szálloda falán.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >