Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Csak szöveg, semmi érdemi lépés
Csak szöveg, semmi érdemi lépés Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. február 11.

ImageMiközben Európa kormányai érdemi lépések sorozatát - adócsökkentés, gazdaság élénkítő csomagok - léptetik életbe, aközben Gyurcsány Ferenc és kormánya teljesen képtelen a válság kezelésére - fogalmazott Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője újságírók előtt. - A fideszes honatya emlékeztetett: a miniszterelnök 2008 októbere óta csak beszél és beszél, illetve találkozókra jár, de három hónap elteltével sem tudott konkrét ígéreteket tenni, most is csak egy február 16-i időpontot határozott meg.

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferenc egyeztetés sorozata kudarcba fulladt.  

Kizárólag olyan döntések születtek - mutatott rá Cser-Palkovics -, melyek a lakosságot negatívan érintették: elvették a közalkalmazottak 13. havi bérét, a 13. havi nyugdíjat, komoly hiteleket vett fel az állam, két hét után összeomlott a költségvetés, növekszik a munkanélküliség, és csak januárban 1400 cég ellen indult csődeljárás.

Mikor Gyurcsány Ferenc intézkedésekről beszél, akkor az a valóságban megszorítást jelent, mikor adócsökkentést harangoz be, az adóemelést eredményez - jegyezte meg a Fidesz helyettes szóvivője, kiemelve: a nemrég napvilágot látott új adócsomag is ezt igazolja.

A miniszterelnök kizárólag PR-eseményeket szervez, érdemi lépésekre nem futja erejéből, Gyurcsány Ferencen és kormányán túllépett a válság - hangsúlyozta a honatya, aki szerint minél előbb cselekvőképes kormányra van szüksége Magyarországnak.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >