Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Monteverdi műve nyitja ki a mennyország kapuját Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó, Czirbus-Varga Andrea   
2019. június 25.
Júliusban csütörtökönként ismét gyönyörű muzsika csendül fel Székesfehérvár templomaiban. A négy alkalomból álló nyári hangversenysorozat keretében olyan neves művészekkel találkozhatunk, mint Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Savaria Barokk Zenekar és vezetőjük, Németh Pál Liszt-díjas karnagy, Selmeczi György Kossuth-díjas zeneszerző, továbbá Megyesi Schwartz Lúcia és Tóka Ágoston.

 

 

A bérlet korszakokon átívelő műsort kínál a zenekedvelőknek a barokktól egészen a kortárs darabokig. A sorozat különlegességét egy ősbemutató adja, mely a hagyományoktól eltérően a szabad ég alatt, a Bazilika előtti téren – II. János Pál pápa tér – zajlik majd a Vörösmarty Színházból is ismert művészek közreműködésével. A nyitó hangverseny Esti imádság címmel július 4-én indul a Ciszterci templomban.

Brájer Éva
alpolgármester megköszönte a sajtótájékoztatón megjelent vendégművészeknek, hogy elfogadták a meghívást – Székesfehérvár régi, nagy hagyományokkal rendelkező, eredetileg templomi koncertsorozatára. „Izgalmas, új helyszínnel gazdagodtunk, hiszen a bazilikában nem tudunk koncertet adni, ezért a felújított II. János Pál pápa térre terveztek egy grandiózus estet. A tér gyönyörű, és hamarosan a Múzeumok Éjszakája keretében kerül átadásra.” – fejezte ki örömét az alpolgármester, és a fellépők közül Miklósa Erika nevét említette számos, Székesfehérvárhoz kötődő, illetve a vendégművészek mellett.

Székesfehérvár érdeme és jelentős kulturális értéke a Harmonia Albensis, amelyet közel két évtizede a művészek generálnak, de a közönség tart életben, fogalmazta meg ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója. Az emberi élet két fontos kapaszkodója, a művészetek és a hit találkoznak a komolyzenei rendezvénysorozatban. A tradicionális programelemek közül kiemelte az orgonakoncert hagyományát – amelyet kamarazenei elemek egészítenek ki –, a szimfonikus zenekar ad egy koncertet a város kórusaival, vendégzenekarként fellép a Savaria Barokk Zenekar, és tradicionális az újdonság is, amit idén a harmadik este két ős-operája képvisel.

„Monteverdi műve kinyitja a mennyország kapuját, és hallhatjuk, ott milyen zene szól.” – Németh Pál Liszt-díjas karmester vezényli az Esti imádságot július 4-én a Ciszterci templomban: sokak szerint az egyik legszebb egyházzenei alkotás, amit valaha is valaki papírra vetett, fogalmazott az oratóriumról, amely zenetörténetileg az izgalmas 1600-as évek elejéhez köthető, a reneszánsz és a barokk határán, az opera műfaj születésének az idején. Ezért is kihívás megszólaltatni ezt a művet az énekeseknek, a szólistáknak, illetve a közreműködő, korhű hangszereken játszó zenekarnak.

A Szent Sebestyén-templom ad helyet a második hangversenynek a következő csütörtökön: vezényel Dubóczky Gergely, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. A La Passione tulajdonképpen ragadványneve a Haydn-műnek, amit a mű hangvétele és szenvedélyessége miatt kapott a lázadó, Sturm und Drang korszakban keletkezett mű: „Az alkotó minden szimfóniájának a végére odaírta, hogy Laus Deo! – tehát ’Dicsőség Istennek!’ Tulajdonképpen emiatt a szemlélet miatt – ami a belső vívódásokról és a harcokról szól – miseként is felfogható.” Az érdekes és lebilincselő esten felhangzik Schubert G-dúr miséje és három dal, Miklósa Erika előadásában.

Selmeczi György
Kossuth-díjas zeneszerző rendezte, vezényli és harmonikán kíséri az Ős-operák című, harmadik estet: a Szent Márton- és a Szent Jakab-játék a misztériumjátékok tradícióihoz, az archaikus műformákhoz nyúlik vissza, az opera őstoposzait tárva fel a II. János Pál pápa téren július 18-án. A színpadi előadás új formában jelentkezik a tavalyihoz képest az ARS Oratoria Kamarakórus közreműködésével, ezért nevezhetjük ősbemutatónak. A szenteket bemutató művek ragyogó, bámulatos történetek – az archaikus formákat a kortárs zenével egyeztető mű pedig igazi szellemi kaland, fejezte ki. A művész Székesfehérvár fejlődő zenei életét méltatva azt mondta, nagyon rövid idő alatt nagyon magas rangot, szakmai presztízst vívott ki magának a zenekar.

A Harmonia Albensis sorozat négy templomi koncertet tartalmazó bérlet ára 6.400 forint, a jegyár 2.200 forint. Jegyek és bérletek a Fehérvári Jegyirodában, a www.arso.hu oldalon és a Vörösmarty Színházban, a zenekar jegyirodájában kaphatók.

 

Részletes program:

ESTI IMÁDSÁG
2019. július 4. csütörtök 19:30 – Ciszterci templom
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine (Esti imádság a Boldogságos Szűz tiszteletére)
Közreműködik: Jónás Krisztina, Ducza Nóra – szoprán, Bakos Kornélia – alt, Kéringer László, Korbász Viktor, Fodré Lajos – tenor, Jekl László – basszus
Octovoice Énekegyüttes (művészeti vezető: Geiger György)
Savaria Barokk Zenekar

Vezényel:Németh Pál - Liszt-díjas karmester

LA PASSIONE
2019. július 11. 19:30 – Szent Sebestyén-templom

Haydn: 49. "La passione" szimfónia

Schubert: Három dal
Nacht und Träume (Az éj, s az álmok)
Die Forelle
(A pisztráng)
Gretchen am Spinnrade
(Margit a rokkánál)
közreműködik: Miklósa Erika

Schubert: G-dúr mise
Közreműködik: Miklósa Erika - szoprán, Csapó József - tenor, Najbauer Lóránt - basszus, Alba Regia Vegyeskar - karnagy: Kneifel Imre, Ars Musica Vegyeskar - karnagy: Szabó Adrienn, Primavera Kórus - karnagy: Horányi Ottilia, Vox Mirabilis Kamarakórus - karnagy: Zemlényi Katica

Vezényel: Dubóczky Gergely


ŐS-OPERÁK
2019. július 18. 20:00 – II. János Pál pápa tér (Esőhelyszín: Szent István terem)

SZENT MÁRTON-JÁTÉK
szövegét összeállította és szerkesztette: Selmeczi György
Az élőképek szereplői: Kiss Diána Magdolna, Fekete Gábor, Hajdú Péter, Imre Krisztián, Jenővári Miklós, Kurucz Dániel
Közreműködik az ARS Oratoria Kamarakórus, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei és az In Medias Brass rézfúvós kvintett

SZENT JAKAB-JÁTÉK
szövegét írta, összeállította és szerkesztette ifj. Selmeczi János és Selmeczi György
Szereplők: JAKAB - Fekete Gábor; HERMOGENES - Imre Krisztián; HILETUS/JOSIAS - Hajdú Péter; HERÓDES - Jenővári Miklós; ABIATHAR - Kurucz Dániel; LUPA KIRÁLYNÉ/ANGYAL - Kiss Diána Magdolna
Közreműködik az ARS Oratoria Kamarakórus, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei és az In Medias Brass rézfúvós kvintett
Látvány: Komesz Borbála, Zubor Kata
Fényfestés: MéhKasAula – Szepesi Imre „Zöld”
Karnagyok: Radics Éva, Pad Zoltán – Liszt-díjas

Rendezte, vezényel és harmonikán közreműködik: Selmeczi György – Kossuth-díjas zeneszerző


LAUDATE DOMINUM
Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán) és Tóka Ágoston (orgona) hangversenye
2019. július 25. 19:30 – Szent Imre-templom

Mendelssohn: d-moll Allegro, Korál és Fúga
Bach: Máté-passió – Erbarme dich
Bach: h-moll Mise – Laudamus te
Bach-Gounod: Ave Maria
Telemann: h-moll trió TWV 42:h6
Mozart: Laudate Dominum
Duruflé: Requiem – Pie Jesu
Boëllmann: Gótikus szvit – Priere és Toccata
Franck: Panis Angelicus
Közreműködik: Selmeczi Gábor - hegedű, ifj. Major István – gordonka

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >