Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow 17 új parkolóhely a Cserepes közben
17 új parkolóhely a Cserepes közben Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2019. július 12.
A Cserepes köz 2. mellett 17 új parkolóhelyet alakítottak ki az elmúlt hetekben, mellette pedig egy fasort is telepítenek ősszel. A beruházás a Városgondnokság Út-Híd programja keretében városi forrásból valósult meg.

 

 

„Összesen 198 négyzetméternyi térköves parkoló, 220 négyzetméternyi aszfaltburkolat és 153 méter szegély épült. A parkolóhoz kiépítették a közvilágítást is.” – hangzott el a bejáráson. Farkas László önkormányzati képviselő elmondta, hogy még ez a parkolómennyiség is kevés a környék lakóinak, ugyanis a városrész kinőtte a rendelkezésre álló helyeket.

A parkoló építését az ott élők döntötték el, ugyanis a Cserepes köz 2-4. lakóinak a közös képviselő egy kérdőívet küldött ki, mielőtt eldőlt, hogy épüljenek-e új parkolóhelyek a házak mellett. A lépcsőházakban élők pedig jelentős többséggel a parkolófejlesztés mellett döntöttek – ismertette a körzet önkormányzati képviselője. A 17 új parkolóhely városi forrásból létesült, a területen egy fasort is telepítenek ősszel.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >