Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen
Megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2019. augusztus 12.
Folytatva a Székesfehérvári Királyi Napok hagyományait, ismét megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen. Az eseményen Róth Péter alpolgármester mondott ünnepi beszédet, és fejezte ki az egykori koronázóbazilika lelki, szellemi újjáépítésének fontosságát. A néhai királyaink földi maradványait is őrző csontkamra augusztus 20-ig látogatható, több időpontban szakvezetéssel is.

 

 

Egykori királyok, királynék, egyházi és világi személyek földi maradványait rejti az Osszárium. A csontkamra az év jelentős részében zárva tart, azonban a hagyományok szerint minden évben megnyitják és látogathatóvá teszik az augusztus 20-i ünnepségek alkalmából.

A mai ünnepségen az Ave Maria kezdetű gregorián himnuszt hallhatták az érdeklődők a Musicolore énekegyüttes előadásában, majd Róth Péter alpolgármester mondott ünnepi beszédet, kiemelve Szent István egykori templomának jelentőségét.

E szent hely Magyarország Origója, a keresztény magyar nemzet bölcsője lett. Az állam- és templomalapító király sírjának közelsége tette a koronázást érvényessé, az állami főhatalom gyakorlását legitimmé fél évezreden, harminchét uralkodón át. És az első trónörökös és Szent István után még sokan kívántak a koronázótemplomban nyugodni haláluk után. Voltak köztük királyok, királyi családtagok, és mások, akik sokat tettek az országért, és méltónak találtattak erre a megtiszteltetésre. Közülük a szerencsésebbek maradványai itt vannak most a lábaink előtt. Mielőtt azonban alászállnánk a csontkamrába, hogy kifejezzük előttük tiszteletünket, emeljük föl kicsit a tekintetünket. Emeljük föl és idézzük magunk elé az egykor itt állt templomot.” – fogalmazott, majd az egykoron égbe nyúlt katedrális  lelki és szellemi újjáépítésének fontosságát hangsúlyozta.  „Mi is az emberek első ösztönös cselekedete, ha belépnek Európa bármely katedrálisába? Nos, az első, akaratlan reakciónk, hogy felnézünk. Ez a katedrális lényege, hogy felnézünk. Felnézünk, a szó minden értelmében.”


Beszéde végén Róth Péter azt mondta, kötelességének érzi felhívni mindenki figyelmét arra, hogy szeressék ezt a helyet! Az ünnepség zárásaként ismét a Musicolore énekegyüttes előadásában hangzott el Sweelinck Chantez című motettája, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés és a tiszteletadás virágait az Osszáriumnál. Az ünnepség után Rácz Piroska antropológus a királyi temetkezőhelyről, a feltárásokról és egykori uralkodóink és családtagjaik hamvairól tartott szakvezetést, melyet ma 15.00 órakor megismételnek.

Az Osszárium ingyenesen megtekinthető augusztus 20-ig, naponta 9.00–20.00 óra között. Augusztus 17-18-án, szombaton és vasárnap 15.00 órakor szakvezetéssel is megtekinthetjük a csontkamrát.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >