Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A Székesfehérvári Királyi Napok programjai szerdán Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2019. augusztus 13.
Augusztus 14-én, szerdán az ünnepkör egyik legjelentősebb egyházi eseménye zajlik: a fogadalmi szentmise előtt körmenetben viszik a Magyar Szent Család relikviáit a Szent Imre-templomba. A Nyitott Városháza program keretében a betérők megnézhetik a történelmi épület termeit, illetve a koronázási ékszerek hiteles másolatát is, amire a jövő hét végéig lesz lehetőség. A nemzetközi néptáncfesztivál színes forgataga délelőttől kínál remek szórakozást a Belvárosban és a Táncházban, este a szlovák és a brazil csoport lép színpadra, a folkesten pedig a Besh o droM is zenél.

 

 

A Szent István királyhoz kapcsolódó ünnepkör kiemelkedő egyházi eseménye az országfelajánlás napjához fűződő hagyományos fogadalmi ünnep. 17 órakor a Püspöki Palotából körmenetben viszik a Magyar Szent Család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre – ereklyéit a Szent Imre-templomba, az ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik. A megyés püspök felajánlja az országot Szűz Máriának, ahogy azt Szent István király tette 1038-ban a halála előtti napon, amikor trónörökös nélkül maradt az ország. A szentmise végén körmenetben kísérik vissza az ereklyéket a Püspöki Palotába.

A Nyitott Városháza programelem arra ad lehetőséget augusztus 24-ig mindennap, hogy az érdeklődők megnézhessék a Szent Korona, az Országalma és a koronázási kard hiteles másolatát, illetve a történelmi épület termeit. A város első számú házába 10-19 óra között lehet bemenni.

Szerdán még mindig élvezhetjük Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál forgatagát: a Mátyás király-emlékműnél 11 órától Szlovákia, Tajvan és Brazília királyi játékteres foglalkozásaira várják a családokat, délután a Táncházban pedig a királyi gyermekjátszóval folytatódnak a matinéprogramok, macedón, indonéz és török hagyományokkal; majd ezek a csoportok az emlékműnél térzenével csinálnak jó hangulatot az esti gála előtt. A Zichy-színpadon az Arami és az Arte senior mellett Szlovákia és Brazília mutatkozik be a közönségnek. A folkesten kanadai és kolumbiai táncokba folyhatunk be, és a Táncházban ott lesz a Besh o droM zenekar is.

A programokról részletesen a https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/ oldalon lehet tájékozódni. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >