Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Átadták a Lánczos-Szekfű Ösztöndíjakat a Bory-várban Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2019. augusztus 13.
Hagyományosan a Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű Ösztöndíjakat, amit az alapítvány kuratóriuma minden évben azoknak ítél, akik a tudomány, a művészet, illetve a társadalompolitika terén végeznek színvonalas alkotómunkát. Az idei évben a Deák Dénes Díjat Ecsedi Mária képzőművész, az Ösztöndíjat Szeredi Merse Pál művészettörténész kapta.

 

 

A Szent István-i ünnepkör hetében a Bory-várban ünnepélyes keretek között került sor a Deák Dénes Díj és Ösztöndíj, valamint a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíjak átadására.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a Bory családnak, majd a helyszínt összekötve az ösztöndíjasok és a díjazottak tevékenységével így fogalmazott: „Valahol ez itt egy személyes történet, ahol vagyunk – ami egy igazi közösségi érték lett. Ha megnézzük a díjazottak és az ösztöndíjasok személyét, azokat a témaköröket, amiket föl fognak dolgozni, körül fognak járni – akkor azt lehet látni, hogy rengeteg személyes történet, személyes kutatási terület van benne, és olyan elhivatottság, ami egy-egy embert a saját életében, a saját környezetében a saját közösségéhez fűz. De összességében ez adja a város egészét is, a nagy közösséget.” A polgármester gratulált a díjazottaknak, az ösztöndíjasoknak, és megköszönte a kuratóriumok munkáját.

A Deák Dénes Alapítvány célja a város érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismerése, valamint a Székesfehérvár igaz és nemes értékeinek megbecsülése, bemutatása és szépítése irányában való ösztönzés. A kuratórium idén a város képzőművészeti életében végzett kiemelkedő munkássága, valamint városszépítő tevékenysége elismeréseként Ecsedi Máriának adományozta a díjat. „A hatvanas-hetvenes évek stílustalan, szürke világának ebben a nagyon kicsi városába itt-ott szokatlanul finom, arányaiban és színvilágának a megrendelő, az adott intézmény tekintélyéhez, egy-egy esemény sajátos tartalmához alkalmazkodó, de eltéveszthetetlenül a művész, Ecsedi Mária kezéből kikerülő nyomtatványok – meghívók, plakátok – valami váratlanul újat, mégis valami megnyugtatóan ismerős harmóniát hoztak magukkal.” – hangzott el Kovács Péter művészettörténész méltatásában. A polgármester köszönetét fejezte ki Ecsedi Máriának, hogy a városlakók láthatják a keze munkáját a városon.

A Deák Dénes Ösztöndíjat Szeredi Merse Pál művészettörténész vehette át A magyar avantgárd művészetbefogadás története Bécsben és Berlinben az 1920-as évek első felében téma kutatására. A tervezett munka a magyar avantgárd művészet képviselőinek 1919 és 1926 közötti bécsi emigrációját kívánja feldolgozni, ezen belül is főként Kassák Lajos és az általa szerkesztett MA című folyóirat történetére és a nemzetközi kapcsolat rendszerére helyezve hangsúlyt.

Polgármesteri keretből kapott támogatást Kusler Ágnes művészettörténész az Emblematika és képzőművészet – Székesfehérvári emblematikus emlékek elemzése című, valamint Szarka Zsuzsanna művészettörténész Egy „békebeli” életpályamodell: Tull Ödön, a plein air mestere téma kutatásához.

A köszönet szavaival kezdte köszöntőjét Bobory Zoltán kuratóriumi elnök a Lánczos-Szekfű Ösztöndíjak átadása előtt – minden pályázónak, akik a város életében kutató-alkotó munkát végeznek, valamint a kuratóriumnak, és gratulált a nyerteseknek. A Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjjal 18 pályázatot díjaztak idén:

A kuratórium idén is számos, a városhoz kapcsolódó kutatást méltatott. Asztalos Tamás tovább folytatja a Székesfehérvár élete a „Boldog békeidőkben” a fővárosi sajtó tükrében című munkáját, amelyben közel 30 folyóirat írásainak, híreinek feldolgozásával kívánja bemutatni, feltárni a korszak hangulatát. A Csutiné Schleer Erzsébet - Igari Antal - Tóth Viktória alkotócsoport feldolgozta Pordán H. Ferenc munkásságát, felkutatták, összegyűjtötték, rendszerezték gazdag építésztervezői tevékenységének dokumentumait, terveket, vázlatokat, jegyzeteket, amely alapjául szolgál egy nagyszabású szabadtéri emlékkiállítás megrendezésnek. Ocsenás Péter Józsefet régóta foglalkoztatja a hetvenes évekbeli Fehérvár, a városban végbemenő változásokat, a fullasztó Kádár-kor lehetőségei között sodródó életutakat bemutató regény megírása: a Várospusztítók megalkotását támogatja a kuratórium.  Rosta Helga és Lázár Zsófia egy „kaland-regény-kockázat” típusú városvezető füzet megjelentetését tervezik, Székesfehérvár épületeivel, szobraival, gyűjteményeivel.  Tóth Tamás, a Vasútvidék Római Katolikus Plébánia esperes plébánosa munkatársaival a búrtelepi és vasútkörnyéki római katolikus hívek régi óhaját szeretnék valóra váltani azzal, hogy feltárják és bemutatják a lassan 100 éves egyházközösség történetét. A Fehérvári beszélgetések sorozatát folytatja Vakler Lajos: az interjúkötetben ismét olyan a városunk közéletében kiemelkedő szerepet játszó személyiségeket szólít meg, akik kiemelkednek hivatásukban. A Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület Közéleti és Kulturális Szalon néven elindított sorozatát is tovább támogatja az alapítvány – olyan emberek bemutatására, akik az élet különböző területein elismerésben részesültek Székesfehérváron. Lencsés Rita több éve vezeti a népszerű Herbarius programok gyógynövénygyűjtő és -ismertető túráit: színes, képekkel illusztrált kiadványt készít, Fejér megye házipatikáját, az egyes helyszíneken található és gyűjthető növényekről; gyógyászati felhasználásukról. Vámi Tamás Álmos kutató fizikust, az ELTE végzős hallgatóját egy Bangkokban tartandó konferenciára juttatja el az ösztöndíj: a fiatal tudóst elsősorban a részecskefizika és a kvantumelmélet foglalkoztatja, kutatásának célja szuperszimmetrikus részecskék felfedezése.

Több szépirodalmi pályázat is díjazott lett: a Vajda János-díjas dr. Balásné Szalma Klára Alkonyórán című kötete elbeszélések és lírai alkotások váltakozásából áll össze, amiket a nagyváradi születésű Kerékgyártó László festőművész kisgrafikái és ex librisei illusztrálnak. Pásztor Bertalan kötete öt színpadra szánt drámai alkotást tartalmaz, az emberi kiszolgáltatottság, az igazság keresése, a hatalom önkényeskedése kérdésköreit járva körül. Prax Levente elkészült második kötete, Az imitátor három olyan írást tartalmaz, amelyek konkrétan reflektálnak más szerzők életművére. Szegedi Kovács György Fehér című verseskötetének nyomdai előkészítéséhez és kiadásához kapott támogatást: a tervezett kötetben a hitről, a szeretetről az összetartozásról szóló költeményeket olvashatunk majd.

Az „Ünnepélyes könyv az Ó Testamentumról” című könyv tervezésére, fotózására, illetve kiállítás előkészítésére kapott támogatást Pinke Miklós. Alkotótársával, Varga Gábor Farkassal együtt exkluzív könyvet terveznek, melynek gerincét az a negyven tusrajz adja, melyet a Biblia Károlyi Gáspár-féle fordítása ihletett. Miklós Árpád – aki festészetében előszeretettel használja a fotót, mint gyors látványrögzítő eszközt, rendkívül impresszionisztikus a látásmódja, és expresszív ecsetkezelés jellemzi képeit – pályázatában egy székesfehérvári utcaképsorozatot tervezett. Sáringer Éva bútorfestő népművész a székelyföldi bútorfestés hagyományainak feltárását, dokumentálását vállalta új lelőhelyek felkutatásával, és a már meglátogatott helyszínek egy részének újbóli feltárásával. 

A zenéhez kapcsolódó ösztöndíjasok között gratuláltak Mits Péternek, aki pedagógusi munkája mellett rendszeresen muzsikál, koncertezik: a felmerülő igényekre készít lemezt közismert, népszerű, kitűnő szerzők dalaival, megzenésített versekkel, népdalfeldolgozásokkal, kánonokkal. Szabó Ferenc János ifj. verebi Végh János műjegyzékének összeállítása, egy Végh János-monográfia szövegének elkészítését tervezi kottagrafikával a válogatott, jelenleg kiadatlan műveiből. A hiánypótló zenetudományi kutatás a Szent István Király Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

A díjátadó ünnepségen hagyományosan a Tilinkó Zenekar muzsikált.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >