Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
I. FIXATLON – extrém akadályverseny lesz a Koronás Parkban Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2019. szeptember 23.
Iskolai osztályokat invitál egy jó sportnapra az Xtreme Akadályfutó Verseny: a hónap utolsó péntekén a Koronás Parkban pajzsok, dobókarikák, kötelek és bóják nehezítik majd az extrém pályákat. A jelentkezéseket szeptember 25-ig várják.

 

 

Szeptember 27-én, pénteken először rendezik meg a Fehérvári Ifjúsági Xtreme Akadályfutó Versenyt, az I. FIXATLON-t azzal a céllal, hogy a helyi diákokat testmozgásra, sportolásra buzdítsák – egy igen változatos és extrém verseny keretein belül, jelentette be Mészáros Attila alpolgármester. Az ötlet gazdája és szakmai szervezője Rozs Gergely, akit a nagyközönség a televíziós Exatlon Hungary versenyzőjeként ismerhet.  

A versenypályák izgalmas napot ígérnek: a gömbfutás, hídon egyensúlyozás, függeszkedés, pókhálójárás, bóják és kötelek alatt kúszás mellett ügyességi akadályok is várják a diákokat, például célbadobással és gurítással. A versenyre az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói, illetve a középiskolás diákok nevezhetnek: egy iskolából egy évfolyam egy csapattal indulhat – a négy fős csapatban legalább egy lánynak kell lennie. A jelentkezéseket szeptember 25-ig, szerdáig várják a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre.  

A verseny maga 9 órakor kezdődik. A pályákat és a feladatokat mindig a futamok előtt ismertetik. Az elő- és középdöntőket követően délutánra ütemezik a döntőket (13-14 óra között), az eredményhirdetésre 15.30 órakor kerül sor, amit a program záróünnepsége követ.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >