A Polgári Frakció kizár mindenfajta koalíciós lehetőséget |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. február 18. | |||||
„Csak a sajtóból értesültünk az MSZP kapcsolatfelvételi szándékáról, ilyen fajta hivatalos megkeresés hozzánk eddig még nem érkezett.” – válaszolta Dr. Cser Palkovics András tegnap arra a kérdésünkre, hogy miféle közeledést mutatott az MSZP a Polgári Frakció felé – hiszen, mint ahogy városi elnökük, Márton Roland bejelentette: az SZDSZ-szel történt szakítást követően felkeresik őket, s tárgyalni szeretnének velük. Dr. Cser-Palkovics András kifejtette: mindenfajta koalíciós lehetőséget kizárnak, s még ennek a sejtetését is visszautasítják. A Polgári Frakció az őt támogató képviselőkkel egyébként is rendelkezik megfelelő többséggel a városi közgyűlésen belül. A frakcióvezető visszaemlékeztetett arra, hogy amikor a Torgyán-vezette Kisgazda Párt végnapjait élte, amikor már a párt sem létezett, még mindig azon folyt a marakodás, hogy ki kit zárt ki. És ez a mostani helyzet is ahhoz hasonlít.
A súlyos vezetési válság veszélybe sodorja Székesfehérvárt, az itt élő és dolgozó embereket. Arról kellene most beszélni, hogy mi a jó a városnak, a székesfehérváriaknak, s mikor lesz végre elfogadott (elfogadható!) költségvetés. „A városvezetésnek végre túl kellene jutnia a saját hatalmi játszmáin.” – mondta Dr. Cser-Palkovics András, majd a Polgármesteri Hivatalba sietett, ahol a Frakciók (nemcsak a Polgári Frakció!) részvételével egyeztetések kezdődtek…
Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2524&Itemid=1http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2532&Itemid=1
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|