Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Open Radio
Open Radio Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2019. szeptember 30.
Open Radio! Nyílt napot hirdet a Táska Rádió holnapra: azokat a fiatalokat várják, aki szívesen betekintenek egy izgalmas, diákok által működtetett székesfehérvári médium munkájába. "Gyere el! Nézd meg! Próbáld ki!" – a Budai út 43. alatt.

 

 

A 97.5 Táska Rádió Székesfehérvár kisközösségi diákrádiója, helyileg a Lánczos Kornél Gimnáziumban, a padlástérben működik (Budai út 43.). A stáb a város iskoláinak diákjaiból áll, akik a rádió frekvenciáján a legújabb zenéket játsszák, és a szöveges adásaik témája, stílusa is a fiatalokat igyekszik megszólítani.

Az Open Radio programja mindenki előtt nyitott: október 1-jén, kedden 16 órától az általános és középiskolás érdeklődőket is várja a Táska Rádió stábja. A résztvevők képet kaphatnak róla, hogyan készül az adás, hogyan folyik a rádió szerkesztői-műsorvezetői munkája, és hogyan dolgoznak a technikusok. A fantasztikus padlástér stúdióiban pedig ki is lehet majd próbálni, milyen beülni a mikrofonok vagy a keverő mögé.

A felhívás meghallgatható a https://www.facebook.com/taskaradio/ oldalon.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >