Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Ennek a háznak küldetése van!
Ennek a háznak küldetése van! Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2019. szeptember 29.
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Felsővárosi Tájházat szombaton délután a Kertalja utcában. A kívül-belül rendbe hozott, hagyományőrző és közösségi célokat szolgáló intézményt A Szabadművelődés Háza fogja üzemeltetni a jövőben.

 

 

A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester és Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelenteket, majd Nyárai-Horváth István plébános áldása után a résztvevők bejárták a városrész új létesítményét.

Örömünnep volt tegnap a Felsővárosban. A német és sváb hagyományairól ismert városrész apraja-nagyja összegyűlt az iskola előtt, hogy részese legyen a szemközti ingatlanban kialakított új tájház felavatásának. A Kertalja utca 8. szám alatti, önkormányzati tulajdonú épületben korábban szociális lakás volt, az átminősítés után az elmúlt néhány évben parlagon állt. Földi Zoltán önkormányzati képviselő kezdeményezésére összefogás jött létre, hogy megmentsék és a felújítás után  hagyományőrző közösségi célokra  átadják az épületet.

Tavasszal kezdődött el a felújítás első üteme, melyre 18 millió forintot biztosított a Közgyűlés. Kívül-belül renoválták a házat, amely jellegzetes sváb kék színével messziről kitűnik az utcában. A betérőt hófehér, tiszta falak, új burkolatok fogadják.  Az elképzelések szerint az első helyiség tisztaszobaként, illetve bútorfestő bemutatóteremként funkcionál majd. Ezen kívül két szoba összenyitásával létrehoztak egy nagy közösségi teret, amelyet különféle rendezvények, programok megtartására használhatnak a felsővárosi közösségek. A szobák még üresen állnak, a berendezésekről hamarosan gondoskodnak a funkciójuknak megfelelően. A felújítást a követező években folytatni kívánják a tető és a padlástér felújításával, valamint a harmadik ütemben az udvar rendbetételével és egy nyitott tánctér létrehozásával.

Az épület és a Felsővárosi Általános Iskola találkozásánál található téren mondott ünnepi beszédet dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hangsúlyozta, hogy Felsőváros a hagyományaira nagyon büszke és azokat hűen őrző városrésze Székesfehérvárnak. Régóta felmerült, hogy a felsővárosi templom, a közösségi ház, az iskola és a Királykút Emlékház mellett legyen itt egy olyan közösségi tér, ami bemutathatóvá teszi a hagyományokat. „Ez a ház szolgálni fogja az itteni közösséget, és mások számára is lehetővé teszi, hogy megismerjék a felsővárosi szokásokat. Az iskolás gyerekek pedig még többet megtudhatnak saját városrészük történelméről, kultúrájáról.” – fogalmazott a polgármester.

„Felsőváros formája, lakosságának összetétele, értékrendje és jelentősége folyamatosan változik. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy lakókörnyezetünk, adott városunk történelmét, népszokásait akkor tudjuk igazán élővé varázsolni, ha a mindennapokban is megtaláljuk a kötődési pontokat, és velük együtt minden történelmi folyamatot, mely valamikor hozzá fűződött. Ennek a háznak küldetése van, kell, hogy legyen küldetése!” – mondta avató beszédében Földi Zoltán önkormányzati képviselő. Szavai szerint fontos, hogy a felsővárosi nagypapák és nagymamák kézenfogva elvihessék unokáikat a tájházhoz, és megfogalmazzák az örökérvényű igazságot, hogy az élet csodálatos és rendjén való. Üzenetül adják számukra, hogy példaértékű legyen a szorgalom, az állhatatosság és a munkába vetett hit.
A képviselő elmondta, hogy két okból választották a házhoz a jellegzetes kék színt. Egyrészt a sváb-kék utal a városrész hagyományaira, másrészt ilyen színe van a tiszta égnek is, és egy erdélyi mondás szerint, ha a ház ezt a színt kapja, akkor ott a szentlélek is jól érzi magát.

A tájházat Nyárai-Horváth István plébános áldotta meg. Mint monda: „Manapság a templomba járás nem divat. A város vezetői talán éppen azért tartják fontosnak, hogy megáldjuk ezt a házat, mert az áldás egyfajta lefoglalása az úristen lelkülete szerinti útkeresésnek.”

A beszédek után a polgármester, a képviselő és a plébános közösen vágták át a szalagot a tájház bejáratánál, majd invitálták a lakókat az épület megismerésére. Az avatóünnepségen a Felsővárosi Általános Iskola diákjai léptek fel, utána a Katolikus Legényegylet Országos Testület tagjai felsővárosi népdalokat és bordalokat adtak elő, majd a Felsővárosi Hagyományőrzők Klubja mutatkozott be, végül a Táncol”KODO” Együttes néptáncbemutatója zárta az eseményt. A résztvevők a rendezvény során az M-Art tagjaival kézműveskedhettek is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >