Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Október a mellrák elleni küzdelem hónapja
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. október 04.
Székesfehérvár Belvárosában október 5-én a mellrák elleni küzdelemre ismét közösségi sétával hívják fel a figyelmet. A 10 órakor az Országalmától induló felvonuláson a résztvevők a szimbolikus rózsaszín léggömbökkel tesznek egy körsétát, majd a Városház téren felállított sátrakban szaktanácsadáson vehetnek részt a mellrák felismeréséről és a mell önvizsgálatáról.

 

 

A meghirdetett kampányról, valamint a szűrővizsgálatok tapasztalatairól és jelentőségéről Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, Dr. Krisztián Erika megyei tisztifőorvos, valamint Sebestyén Lászlóné, a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület vezetője adtak tájékoztatást. Az október első szombatján megrendezett program háziasszonya az idei évben is Závodszky Noémi színművész lesz.

Évente nagyságrendileg 6000 nőnél diagnosztizálnak rosszindulatú emlődaganatot hazánkban, akik közül évente több mint 2000-et veszítünk el, miközben az időben felismert betegség esetén kiváló a gyógyulási esély. Éppen ezért minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja. A hónap első napján, október 1-jén van a mellrák elleni küzdelem világnapja, melynek alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre, a szűrő- és önvizsgálatok fontosságára.

Október 5-én, szombaton immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a „Séta a mellrák ellen!” elnevezésű közösségi sétát. A világméretű program helyi aktivitásának apropóján tartott sajtótájékoztatón Östör Annamária önkormányzati képviselő, egészségügyi és sporttanácsnok beszélt a programról: „Október a nők hónapja, ennek szellemében szeretettel hívjuk a székesfehérváriakat a hagyományos mellrák elleni sétákra. Ez a rendezvény fontos része a város egészségmegőrzési programjának, a színes és látványos, nagyszabású felvonulással célunk, hogy minden korosztály figyelmét a szűrővizsgálatok és a korai felismerés fontosságára irányítsuk.” Mint mondta, a széleskörű összefogást jól bizonyítja, hogy ebben az évben is számos civil szervezet és sportegyesület csatlakozik a kezdeményezéshez: „Ahogy azt már sokan tudják, Székesfehérvár is otthonául szolgál majd a 2020-as Giro d’Italia Grande Partenzajának jövő májusban, ezért a város közgyűlése a 2019. szeptember 20. és 2020 június 30 közötti időszakot a Biciklizés Évének nyilvánította. Mivel a Giro és az októberi nemes ügy színe, a pink közös, így idén a helyi biciklis szervezetek is csatlakoznak a menethez.” – tette hozzá a tanácsnok, aki arra buzdította a lakosokat, hogy október 5-én öltözzenek rózsaszínbe, és sétáljanak, kerékpározzanak, rollerezzenek, kismotorozzanak együtt minél többen Székesfehérváron.

Fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, és időben felfedezzük a ránk leselkedő veszélyeket. Azt gondolom, az október hónap legfontosabb üzenete, hogy a hölgyek érezzék a szűrővizsgálatok hasznosságát, hiszen ezeken az alkalmakon olyan még nem észlelhető problémákra is fény derülhet, amelyek akár kisebb orvosi kezeléssel legyőzhetőek. Száz nőből Fejér megyében átlagosan csak 40-en jelennek meg a mammográfiai vizsgálatokon, melyre a 45 és 65 év közötti, fokozottan veszélyeztetett korúak kapnak behívó levelet. Ez a szám közel azonos a magyarországi átlaggal, tehát van még dolgunk.” – tette hozzá Dr. Krisztián Erika megyei tisztifőorvos, aki arra buzdította a hölgyeket, hogy minél többen éljenek a szűrővizsgálatok adta lehetőséggel, hiszen a korai stádiumában felismert emlődaganat kiváló eséllyel gyógyítható, a vizsgálattal járó kellemetlenség pedig elenyésző. Mint mondta, a szombati séta alkalmával is lehetőség lesz vizsgálati időpontot előjegyezni a behívóval rendelkezőknek. A 45 év alatti és 65 év feletti nőknek pedig azt tanácsolta, hogy rendszeresen végezzenek önvizsgálatot magukon, ha pedig bármilyen rendellenességet észlelnek, azonnal keressék fel nőgyógyászukat.

Sebestyén Lászlóné, a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület vezetője a megmozdulás 2006-os alapítására emlékezett vissza. Felidézte az egyesületünk által megteremtett hagyományt, amit aztán Östör Annamária tanácsnok támogatott. Elmondta, hogy a klub rendszeresen részt vesz városrészi szűrőnapokon, amelyek alkalmával egy társuknál diagnosztizálták is a gyilkos kórt. A vezető beszédében a közösség támogató erejére tért ki, ahogy fogalmazott: együtt elindulni is és felépülni is könnyebb. 

Az október 5-én, szombaton 10 órakor az Országalmától induló séta háziasszonya ezúttal is Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésznője lesz, aki nagyon elkötelezett a nemes ügy iránt. A programokat szervező Egészségfejlesztési Iroda munkatársai 9 órától várják a résztvevőket a Városház téren, ahol a jelenlétet igazoló ívek aláírása után rózsaszín szalagot, léggömböt és egy információs anyagokat tartalmazó pink vászontáskát adnak majd a sétálóknak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >