Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Csütörtökig lehet beküldeni az alkotásokat Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2019. október 08.
Hatodik alkalommal hirdette meg az országos MINIATŰR fotópályázatot a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a MÁV Fotókör. A kezdeményezés keretében bárki beküldheti az alkotásait két kategóriában október 10-ig, csütörtökig. A zsűrizést követően november 30-án adják át a díjakat és nyitják meg a fotókiállítást.

 

 

A pályázat két kategóriás, lehet indulni a vasutat ábrázoló, a vasúttal kapcsolatos képekkel, valamint szabadon választott témában egyaránt. Kategóriánként maximum három-három kép küldhető be, ezek lehetnek színesek és fekete-fehérek egyaránt. Papírképeket várnak 10X7 centiméteres méretben, azonban a fotókat elektronikusan, JPG formátumban is el kell küldeni a számítógéppel kitöltött nevezései lappal együtt. Olyan alkotások szerepelhetnek a pályázaton, melyeket más versenyen még nem díjaztak, és nem állították ki korábbi MINIATŰR pályázat keretében sem. A nevezési díj kategóriánként 1.000 forint.

A szervezők kérik, hogy az alkotók október 10-ig, csütörtökig küldjék be az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre a kitöltött nevezési lapot, a fotók digitális változatát és a banki visszaigazolást a nevezési díj befizetéséről. A papír alapú képek beküldési címe: VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár, 8000 Székesfehérvár, Mártírok útja 2. A zsűrizést követően november 10-ig értesítik az alkotókat, majd november 30-án ünnepélyesen kihirdetik az eredményeket, átadják díjakat és megnyitják a képekből összeállított kiállítást az intézményben. A kategórianyertes művek készítői tárgyjutalomban részesülnek.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >