Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Csoportmérkőzések, egy negyeddöntő és a döntő Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. november 15.
A 2021-es U21-es futball Európa-bajnokság magyarországi és székesfehérvári vonatkozásairól tartott sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Mészáros Attila alpolgármester. A MOL Aréna Sóstó gyepén elmondák: a 2021. június 9-26. között Szlovéniával közösen rendezett, legmagasabban jegyzett utánpótlás kontinensviadalban a csoportmérkőzések mellett negyeddöntőt, sőt a torna döntőjét is a városban rendezik majd. A szurkolók már a csoportkörök alkalmával láthatják Székesfehérváron pályára lépni a magyar válogatottat is. A város az EB idejére szurkolói zónákkal is készül majd.

 

 

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága tavaly december elején döntött úgy, hogy 2021-ben az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti. A nyilvánosság számára már az is ismeretes, hogy a közös rendezésű EB szlovéniai mérkőzéseit Mariborban, Koperben, Celjében és Ljubljanában rendezik, míg a hazai mérkőzéseknek Szombathely, Gyirmót és a budapesti Bozsik Stadion mellett a székesfehérvári MOL Aréna Sóstón adnak majd otthont.

A város számára komoly lehetőséget tartogató eseménysorozatról dr. Cser-Palkovics András polgármester számolt be: „Amikor annak idején megálmodtuk, és elindult a MOL Aréna Sóstó és környezetének építése, már akkor is elmondtuk, hogy nagyon nagy lehetőségnek látjuk a város számára azt, hiszen olyan eseményeket hozhatunk a városba, amelyek országos szinten alig néhány városban megvalósíthatók. 2021. június 9-26. között a kontinens futballszerelmeseinek egyik szeme a városon lesz, hiszen a legmagasabban jegyzett európai utánpótlás-viadal csoportmérkőzései után a negyeddöntőt, majd a finálét is itt rendezik majd, és azt is tudjuk, hogy a Magyar labdarúgó-válogatott a második csoportkörben biztosan a városba látogat.” A polgármester hozzátette, az utánpótlás EB is jó visszaigazolása annak, hogy a stadion valóban mindent tud, amit egy XXI. századi létesítménynek tudnia kell, valamint a városban is minden feltétel adott ahhoz, hogy egy ekkora rendezvénynek egyik otthona lehessen.

A polgármester kiemelte, a rendezés költségei a nemzetközi szövetséget terhelik, akik a stadiont a várostól bérlik majd. A bérleti díjból származó bevételek mellett azonban az eseménynek hatalmas turisztikai és városmarketing értéke van, valamint a döntő mérkőzés miatt az európai labdarúgás krémje is a városba látogat majd: „Olyan protokolláris események is a városban kerülnek megrendezésre, amelyeknek jelentős sportdiplomáciai vonatkozásából a jövőben lehetőség lesz hasonlóan magasrangú tornákat vendégül látni. A fesztiválhangulat és a szurkolói élmény megteremtését vállaltuk, amelyhez szintén kapunk támogatást az UEFA-tól, de azt gondolom, hogy bevételeinek egy részéből a városnak illő is a szurkolók számára szerethető és élvezhető, otthonos szurkolói zónákat biztosítani.”

Mészáros Attila alpolgármester elmondta, szeptemberben volt már az EUFA-val közös helyszíni egyeztetés a stadionban, valamint a szakemberekkel még kétszer fognak találkozni a viadal rajtja előtt. „UEFA 4-es stadiont építettünk, szabvány szerint, ennek értelmében a helyszínen mindent rendben talált a delegáció, tárgyalunk még velük esetleges plusz kameraállások kialakításáról, illetve természetesen a nemzetközi marketingsztenderdeknek megfelelően kell előkészíteni a stadiont, melynek a költségeit természetesen a nemzetközi szövetség állja.” – fogalmazott az alpolgármester.

Az EB a szurkolóknak alkalmat ad majd arra is, hogy olyan játékosokat láthassak a pályán, akik az elkövetkezendő 10-15 évben a nemzetközi labdarúgás meghatározó, akár sztárfutballistái lesznek, azonban a rendezvény nemcsak a stadiont érinti majd, hanem az egész várost. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a város vállalta, hogy szurkolói zónáknak ad majd kitelepülési lehetőséget, hogy mindenkihez elérjen a futball-ünnep.

Az eddigi 12 helyett immár 16 csapatos kontinensviadalnak mindkét házigazda automatikus résztvevője. A magyarok a június 9-i nyitónapon a jelenleg épülő kispesti stadionban mutatkoznak be, majd három nappal később Székesfehérváron játszanak, a június 15-i zárókörben pedig ismét a Bozsik Stadionban lépnek majd pályára. Székesfehérváron június 9-én, 12-én, 15-én csoportmérkőzéseket, 19-én negyeddöntőt, június 26-án pedig a finálét rendezik.

A tornát az UEFA rendezi, Székesfehérvár városa a MOL Fehérvár FC-vel és az MLSZ-szel közösen mindent megtesz azért, hogy kiváló házigazdái legyenek a viadalnak. A sorsolást jövő szeptemberben tartják.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >