Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow „Szent István emlékek Rómában”
„Szent István emlékek Rómában” Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2019. november 18.
Bemutatták a Szent István emlékek Rómában című dokumentumfilmet és fotókiállítást a Nyitrai úti Közösségi Házban. Simon Erika fotóriporter alkotásait november 17-től, vasárnaptól láthatja a közönség, míg Vakler Lajos rendező-szerkesztő filmjét november 19-én, kedden 18 órától vetítik le.

 

 

A Markó S. Mária Emlékalapítvány szervezésében nyílt Simon Erika fotóriporter „SZENT ISTVÁN EMLÉKEK RÓMÁBAN” című képeit bemutató kiállítás november 17-én, vasárnap. A 10 órakor kezdődő istentiszteletet követően Vakler Lajos szerkesztő-műsorvezető ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe.

Simon Erika fotóriporter és Vakler Lajos rendező-szerkesztő azzal a szándékkel indultak el Rómába 2016 őszén, hogy a történelmi, kegyeleti helyek felkutatásával bemutassák a Szent István-kultúrkörhöz kapcsolódó római-magyar emlékeket, a Szent István-kultusz jelenleg is fellelhető és látható értékeit – a fotó és a film eszközeivel. A nézőket elkalauzolják többek között a Szent István Házba, a Magyarok Nagyasszonya Kápolnába, a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Egyházi Intézet épületébe, a freskók, domborművek, szakrális emlékek üzeneteit közvetítve.

A fotókiállításon látható képek helyszíneit az érdeklődők a dokumentumfilm segítségével be is járhatják a november 19-én, kedden 18 órakor kezdődő „SZENT ISTVÁN EMLÉKEK RÓMÁBAN” című film vetítése alkalmával. A forgatási helyszínekről, a film születésének körülményeiről Vakler Lajos számol be.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >