Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
In memoriam Milcsinszky Alajos Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2019. november 20.
Életének 89. évében elhunyt Milcsinszky Alajos, Székesfehérvár köztiszteletben álló címzetes kanonoka, nyugalmazott plébánosa. Városunk díszpolgára négy évtizeden át szolgálata, építette a közösséget. Minden korosztály számára hitelesen és jó hatással adta át a keresztény értékeket, közvetítette a keresztény kultúrát.

 

 

Milcsinszky Alajos Budapesten született, majd Székesfehérváron érettségizett 1950-ben. 1956-ban szentelte pappá Shvoy Lajos püspök. Önálló lelkipásztori beosztást plébánosként először Kápolnásnyéken nyert, majd 1977-től 40 esztendőn át szolgált Székesfehérvár különböző plébániáin. 1995-ig vezette a Ciszterci templomot, majd rövid ideig a Maroshegyi Egyházközséget, végül 1996-tól 2017-es nyugdíjazásáig Szárazrét plébánosa volt.

Lelkipásztori feladatai mellett az egyházzene is fontos szerepet töltött be életében. 1999 és 2006 között a Ciszterci Szent István Gimnázium spirituális vezetője volt. Külön érdeme, hogy tette mindezt csendesen, higgadtan, szelíden, ugyanakkor krisztusi határozottsággal. Sosem engedett a külső nyomásnak, de mindig kereste és megtalálta a keresztény összhangot, a harmóniát, melyből a hívei gazdagon meríthettek.

Számos egyházi kitüntetése mellett Székesfehérvár korábban „Pro Civitate” idén pedig Díszpolgári cím adományozásával mondott köszönetet a város közösségeinek szolgálatáért. A közösségek kovásza volt a plébániákon, minden korosztály számára hitelesen és jó hatással adta át a keresztény értékeket, közvetítette a keresztény kultúrát.

Székesfehérvár Önkormányzata az elhunyt szeretteinek, tanítványainak és a város katolikus közösségének részvétét nyilvánítja!

Székesfehérvár Önkormányzata Milcsinszky Alajos atyát saját halottjának tekinti.

 

 
< Előző   Következő >