Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Dicsőséggel teli múlt – remek kilátások Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2019. december 06.
Újra beszélgetésre hívta a partnermédiumokat az Alba Fehérvár. A kötetlen hangulatú délelőtti egyeztetésen a nosztalgiázás mellett nagy hangsúlyt kapott a csapat előtt álló négy idei mérkőzés, de szó volt a Magyar Kupa-esélyekről is, valamint Simon Balázs, az Alba Regia SC ügyvezetője beszélt a Debrecen elleni mérkőzés tapasztalatairól. A találkozón részt vett Mészáros Attila alpolgármester és Balássi Imre, a klub elnöke is.

 

 

A kötetlen hangulatú beszélgetés a régi Albacompos, illetve hajdani Alba Fehérváros történetekkel indult, amelyek után a téma a klub jelenére terelődött: „Bármilyen jó is egy taktika, nem ér semmit, ha nincs jó játékosállomány – tisztán látszik, hogy ezzel nálunk nincs probléma. A csapat bármilyen helyzetből fel tudott állni, és közel tud kerülni az ellenfelekhez az elvesztett mérkőzéseken is, sőt mindig megvolt a fordítás esélye is.” – kezdte gondolatait Simon Balázs, aki elmondta, hogy a nemrégiben tartott szurkolói ankét óta eltelt időben a csapat hozta a kötelezőt: hazai pályán, sokkal jobban működő védekezéssel győztek a DEAC ellen, ami jó kilátásokat ad az elkövetkező mérkőzésekre és a Magyar Kupa-szereplésre is. 

Az ügyvezető megerősítette, hogy egyelőre nincs tervben sem hatodik légiós igazolása, sem edzőcsere, hiszen megvan a bizalom mind a csapat, mind a vezetőedző, Jesus Ramirez felé: „Négy nyerhető, de nagyon nehéz mérkőzés vár még ránk az idei évben az Oroszlány, a Zalaegerszeg, a Kaposvár és a Sopron együttesei ellen, amelyek közül háromszor vendégként kell helytállnunk. Látni kell, hogy nem vagyunk atletikus csapat, nem fogunk blokkolni, négy negyeden át folyamatosan hirtelen letámadni, éppen ezért okosan és higgadtan, fegyelmezetten és koncentráltan kell játszani, amelyhez minden adott: Markovics Luka is gyógyult, nincs sérültünk, az öltözői hangulat és a csapatkémia továbbra is kiváló.” – mondta az egykori csapatkapitány.

A csapat most szombaton 18 órától az OSE Lions ellen lép pályára Oroszlányban, a fiúnak az Alba Regia Sportcsarnokban a közönség december 20-án, pénteken 19 órától szurkolhat majd.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >