Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Indul a népdaléneklési verseny Nyomtatás E-mail
Írta: Lőrincz Miklós   
2019. december 06.
Ebben a tanévben is megrendezi a Pesovár Ferenc nevével fémjelzett Fejér Megyei Gyermek és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt a Fejér Megyei Művelődési Központ. Az első területi bemutató december 11-én, szerdán 14 órakor lesz Székesfehérváron, a Művészetek Házában. A rendezvényre a közönség számára ingyenes a belépés.

 

A népdaléneklés, a népzene egész Fejér megyében, és annak székhelyén, Székesfehérváron is roppant népszerű, a műfajt művelő fiatalok rendszeresen szép eredményeket érnek el a hazai versenyeken. A megyei fiatalok mindig nagy számban jelentkeznek a Pesovár Ferenc Fejér Megyei Gyermek és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyre is.

A szinte az egész tanévet átfogó rendezvénysorozatra Fejér megyéből várják iskolai és iskolán kívüli szólisták és csoportok jelentkezését, 6–24 éves korig. Lehetőség van szóló énekesek és hangszeresek bemutatkozására, népdalt éneklő duók és triók, sőt nagyobb együttesek színpadra lépésére, emellett a hangszeres népzenei produkciókat is szeretettel várják a szervezők 2020. január 10-ig, a jelentkezés részletei a www.fejermmk.hu honlapon olvashatók.

A december 11-i programban – előzetes jelentkezés alapján – 23 produkció lép a szakmai zsűri (Vakler Anna népdalénekes, Németh István népzenegyűjtő és Varró János népzenepedagógus) elé.  Az első területi előválogatóra elsősorban székesfehérvári általános iskolákból érkeznek az énekesek, a többi helyszínre Fejér megye számos településéről, oktatási és kulturális intézményekből is neveznek a versenyzők. A területi bemutatkozások további eseményei 2020. január és február hónapban lesznek, márciusban pedig a megyei döntővel zárul az eseménysorozat, külön az alsó tagozatos, külön a felsős korosztálynak. A verseny az EMMI Csoóri Sándor Programjának támogatásával valósul meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >