Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Színpadra kerül a leghíresebb Herczeg-regény Nyomtatás E-mail
Írta: Papirusz István   
2020. január 10.
Az élet kapuja címmel jelent meg 1920-ban Herczeg Ferencnek az a nagyszabású történelmi regénye, melyet három alkalommal is Nobel-díjra jelöltek. A monumentális alkotást Fazekas István Jókai-díjas drámaíró írta színpadra.
 
 
Az Újszínházban február végétől újabb Herczeg Ferenc mű lesz látható, melynek rendezője az a Jászai Mari-díjas Nagy Viktor, aki az elmúlt évadban Herczeg Bizánc című drámáját már hatalmas sikerrel színpadra vitte. Az élet kapuját 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben is Nobel-díjra jelölték, ám az antanthatalmak politikájával szemben megfogalmazott erős kritikája miatt nem kaphatta azt meg.
 
A mű a magyar történelemnek azt az időszakát bontja ki, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek a törökkel szembeni összefogás érdekében meg akarja szerezni a pápai trónt. Rendkívüli hűséggel világít rá a szerző arra a körülményre, hogy a Fuggerek és Mediciek világától függésbe került Nyugat miként árulta el a keresztény eszméket, s dobta oda koncként a töröknek Magyarországot.
 
Ennek a nagyszabású, komoly mondanivalóval bíró történelmi regénynek a színpadra adaptálása méltó kihívás lehet egy kortárs drámaíró számára, ezért nem véletlen, hogy Fazekas István elvállalva Dörner György felkérését indíttatást érzett arra, hogy az alkotás ne csak olvasmányként, de színpadra állítva is eljusson az érdeklődőkhöz. Fazekas a regényből egy erős nyelvezetű, rendkívül fordulatos, kétszintes történelmi drámát írt, melynek olvasópróbájára hétfőn és kedden került sor.
 
A szereposztás parádés, így pl.: Bakócz Tamást Dörner György, Gyula pápát Viczián Ottó, Fiamettát Nemes Wanda, Bramantét Koncz Gábor, Michelangelót Jánosi Dávid, Cardulo bíborost ifj. Jászai László, a jós cigányasszonyt Tordai Teri alakítja majd.
 
A darab nyilvános főpróbájára február 27-én, a premierre február 29-én kerül sor.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >