Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pakson is elhasalt az Alba Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2020. január 13.
Továbbra sem megy ebben a szezonban az Alba Fehérvárnak idegenben a férfi kosárlabda NB I-ben. Jasús Ramírez alakulata ismét elérte legalább a 80 dobott pontot, ugyanakkor a védekezése is ugyanolyan pocsék volt, mint korábban, így nem csoda, hogy Pakson 109-80-ra kikapott. Az Alba játékéval most is "csak" az volt a probléma, mint eddig általában: egyéni megoldásokon mintsem érzékelhető taktikán alapult, nem igazán látszott, hogy tulajdonképpen mit is akar játszani ez a csapat. McDuffie a 20 pontja miatt érdemel dicséretet, rajta kívül azonban nem akadt senki, akit igazán ki lehetne emelni a csapatból.

 

 

Túl az alapszakasz felén ideje lépniük valamit a vezetőknek, mert azt a sporthoz kevésbé értők is látják, hogy ez az Alba jóval komolyabb játékerőt képvisel, mint amit az eredményei, főképp az idegenbeli produkciói mutatják. Nagyon úgy néz ki, hogy Jesús Ramíreznek ez a szint magas. Amióta - immár több, mint egy éve - átvette az Alba irányítását az éppen Paksra távozott Dzunicstól, még az 50 százalékos mérleget sem üti meg csapata, márpedig ez az elmúlt több, mint két évtizedben egészen biztosan a legharmatosabb Albás mutató, minden más tréner nagyon hamar repült a kispadról, ha csak ennek a közelében járt is, miközben a spanyol edző a tavalyi borzalmas idényt és a mostani szezon értékelhetetlen idegenbeli teljesítményét is túlélte. Szép dolog a türelem, ám, ha egy élcsapatnál ez nem hoz eredményt ennyi idő után sem, az indokolatlan és csak elnyújtja az agóniát.
 
Még nem késő menteni ezt a szezont, ám ehhez mindenképpen változtatni kell, hogy valami vagy - inkább valaki - felrázza és helyes pályára terelje ezt a gárdát. A folytatásban most jön egy hazai derbi (január 17, 18.00 óra) a feljövőben lévő, éppen edzőcserén átesett PVSK ellen, egy idegenbeli meccs a mezőny végén kullogó, éppen csak nem sereghajtó Szeged vendégeként, majd egy újabb hazai ütközet a KTE ellenében. Ez az a három mérkőzés, amit most mindenképpen illik megnyerni. ellenkező esetben nem érdemes illúziókat kergetni a legjobb 4 közé jutás kapcsán.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >