Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kifogott a Fradi a Volánon Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2020. január 20.
Papírforma ide vagy oda, az FTC a jégkorong Magyar Kupa négyes fináléjában kétszer is alaposan felborította: az elődöntőben a szlovák Extraligában vitézkedő MAC-ot verte meg 1-0-ra, majd a nagydöntőben azt a Hydro Fehérvár AV19-et 6-3-ra amely előzőleg a házigazda, ugyancsak Extraligás DVTK-t intézte el 6-2-re.

 

 

Azt a csapatot, amely évek óta a legerősebbnek mutatkozott a honi hokiban a Volán mellett. Persze, igaz az is, hogy egy ilyen kétmeccses hétvégére egy lelkes, sikeréhes, de gyengébb képességű alakulat is össze tudja magát annyira kapni, hogy képes meglepetést okozni. Nos, akárhonnan is nézzük, a tény tény marad: a négy közül papíron a leggyengébb egylet nyerte meg a Magyar Kupát 2020-ban, nem is érdemtelenül.

 
Kellett ehhez sok szerencse is, hiszen mind a MAC, mind pedig a Volán ellen hihetetlen munkát végeztek a zöld-fehérek védekezésben, miközben Fortuna mindvégig fogta a kezüket. Ennek betetőzése volt a nagydöntőben az, hogy 4-3-as vezetésüknél a mindent egy lapra feltevő, kapus nélkül támadó Fehérvár ellen kétszer eltalálták az üres kaput. ez már csak egy ilyen hétvége volt, aki nagyon, de nagyon akarta a sikert, megkapta Fortuna támogatását is, és nem érdemtelenül diadalmaskodott, a Volánnak pedig újabb tanulság, hogy hiába EBEL-csapat, hiába bővebb, jobb az állománya, egyszerűen már nem lehet félgőzzel, vagy legalábbis 60-70 százalékos intenzitással legyőzni a többi honi élcsapatot, a DVTK-t, a MAC-ot és a Fradit. Ez persze jó a sportágnak, jó a válogatott szempontjából is, ami kétségkívül üdvözlendő.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >