Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow „Három a magyARTE igazság”!
„Három a magyARTE igazság”! Nyomtatás E-mail
Írta: Majoros Andor   
2020. január 20.
Az Alba Regia Táncegyüttes idén is képviselteti magát Néptáncantológián, az előző évben bemutatott legkiválóbb koreográfiák seregszemléjén. Az ARTE táncosai három korosztályban is jelen lesznek a legnívósabb hazai szakmai fórumot jelentő előadásokban: a gyerekcsoport Szegeden, az utánpótlás és a felnőtt együttes Budapesten mutatja be műsorát a közönségnek. A budapesti két gálaműsor a Martin György Néptáncszövetség szervezésében és támogatásával valósul meg.

 

 

A Néptáncantológiát csaknem ötven évvel ezelőtt Vásárhelyi László táncos-koreográfus kezdeményezésére rendezték meg először. Az évente mindössze egyetlen alkalommal látható program összegyűjti a néptáncművészet újonnan született értékeit, és lehetőséget teremt arra, hogy a hazai és a Kárpát-medencében működő nem hivatásos együttesek színházi körülmények között mutathassák be legszínvonalasabb koreográfiáikat.

A nagy múltú Alba Regia Táncegyesület három csoportja is szerepelhet idén a Néptáncantológia előadásain. Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola (ARAMI) 13–14 éves táncosaiból álló Keszőce csoport február 2-án az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület által szervezett Gyermek Néptáncantológián, a Szegedi Nemzeti Színházban lép színpadra. A gyerekek Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika „Szól a fülemüle…” című bodrogközi táncokból összeállított koreográfiáját adják elő.

Egy korosztállyal feljebb az ARAMI Pulutyka csoportja mutatkozik be a fővárosban, a 15–16 évesek február 29-én az Ifjúsági Néptáncantológián a „Köszöntők” című kraszna-menti összeállítással szerepelnek a Kőrösi Kulturális Központban. A szintén Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika által készített koreográfia tavaly Örökség nívódíjas gyermektánc koreográfia címet nyert Százhalombattán, ahol az ifjú táncosok – az éneklésben nyújtott kiemelkedő teljesítményükért – egy különdíjat is besöpörtek. A díjra Majoros Marianna, a Csík zenekar énekesnője terjesztette fel őket. A Százhalombattán szerzett magas pontszámuknak köszönhetően a Pulutyka meghívást kapott a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválra is, ahol ugyancsak szép sikert arattak.

Az ARTE felnőtt táncosai másnap, március 1-jén lépnek a közönség elé, ugyancsak Budapesten. Az Operettszínház nézői Horváth Judit és Husvéth Csaba „GömÖröm” című, kifejezetten az albások számára készített koreográfiáját láthatják. Husvéth Csaba régóta jó viszonyt ápol a székesfehérvári együttessel, amely a gömöri táncokból összeállított műsort elsőként tavaly őszi finnországi vendégszereplése alkalmával, a Hollo & Martta Nemzetközi Folklórfesztiválon mutatta be nagy sikerrel. Az elmúlt évben hetvenedik születésnapját gazdag programsorozattal ünneplő Alba Regia Táncegyüttes nyáron Prágában is járt, és itthon is számos alkalommal vitte hírét Székesfehérvárnak. Az együttes most hagyományos, igen népszerű programjára, a Vigasság csinálók báljára készül, amelynek helyszíne az ARTE „otthona”, a Malom utcai Táncház. Az idei évben újabb jubileumokat ünnepelhet az együttes: 2020-ban rendezik a 25. Királyi Napok Nemzetközi Táncfesztivált, 25 éves a Táncház és 10 éves a szenior csoport.



 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >