Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Brájer Éva és Égi Tamás a Polgári Frakció alpolgármester-jelöljei
Brájer Éva és Égi Tamás a Polgári Frakció alpolgármester-jelöljei Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 03.

ImageA mai rendkívüli közgyűlésen több olyan témában is döntés született, amely jelentős változásokat jelent Székesfehérvár életében: A Fehérvár TV Kft. ügyvezető igazgatója március 5-től Farkas Attila Erik lett, a jegyző asszony munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnt (közös megegyezéssel), a Közgyűlés elfogadta a Polgári Frakció SZMSZ-módosítását március 10-i hatállyal, Csapó Csilla és Pénzes Mihály pedig felajánlotta lemondását abban az esetben, ha a polgármester alpolgármesternek jelöli a Polgári Frakció két új jelöltjét.

Warvasovszky Tihamér egyetértett a lemondással és a két jelölt személyével – a Polgári Frakció Brájer Évát és Égi Tamás nevezte meg -, viszont két dologra hivatkozva időt kért a Közgyűléstől: az egyik, hogy csak szóban kapta meg a két jelölést, a másik pedig, hogy még egyeztetnie kell a két alpolgármester-jelölttel.

A képviselők ezért csütörtök reggel újra összeülnek 8 órakor, s folytatódik a megbeszélés. – Sőt, mivel a költségvetést nem tudták ma megtárgyalni, az is napirendre kerül majd.

Pár perccel ezelőtt érkezett a hír: az Ügyrendi-, Igazgatási és Jogi Bizottság  kiírta a pályázatot a jegyzői poszt betöltésére.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >