Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Járványügyi óvintézkedéseket vezettek be a HEROSZ Állatotthonban Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2020. március 17.
Óvintézkedések léptek életbe a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában is a koronavírus okozta járványveszély elhárítására. A menhelyen még fokozottabban ügyelnek a higiéniai előírások betartására, ugyanakkor a nyitva tartás nem változik, a talált és cserbenhagyott állatokat változatlanul fogadják. Elmarad a hagyományos húsvéti Nyuszisimogató program, a március 22-i séta, a további vasárnapi kutyasétákat pedig heti előzetes egyeztetés után, csak regisztráció alapján fogják megtartani. Az iskolai közösségi szolgálaton (IKSZ) kizárólag teljesen egészséges diákok részvételét engedélyezi az Állatotthon.

 

 

Az alábbi járványvédelmi intézkedések tiszteletben tartását, és a személyi higiénia fokozott betartását kéri a HEROSZ Fehérvári Állatotthona az egészségügyi kockázat mérséklése érdekében:

-  A nyitva tartást nem korlátozzák, a menhely az év minden napján nyitva tart 14.00 és 16.30 óra között. A látogatóknak – mint eddig is – lehetőségük van az állatotthonból való távozás előtt az alapos, fertőtlenítő kézmosásra.

-  Lábfertőtlenítőt helyeztek ki az eddiginél még több helyen, nem csak a karanténépületekben. A dolgozók fokozottan fertőtlenítik az épületek kilincseit és a bejárati kaput.

-  Kérik, hogy aki bajba került állatot talál, ne hagyja cserben, vigye be a Takarodó út 5. szám alatti létesítménybe! A gazdákat azonban arra kérik, hogy saját, megunt állataikat ne most vigyék be! Ezen állatok bevételének megvan a megfelelő menete, melyről minden tulajdonos a honlapon tájékozódhat.

-   Ha bárki tudomást szerez a járvány kapcsán egyedül maradt állatról, az haladéktalanul értesítse a helyi önkormányzatot, a rendőrséget, ugyanis más tulajdonát képező magánterületre a civilek nem mehetnek be. A székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodája a 22/537 – 109, a 22/537 – 145 vagy a +36 70 66 99 035-ös telefonszámon fogadja a ilyen típusú bejelentéseket. Fontos, hogy akinek állata van, annak a környezetében legyen legalább két olyan segítő, akihez fordulhat esetleges megbetegedése esetén. 

-  A hagyományosan húsvéthétfőre tervezett Nyuszisimogató családi program idén elmarad.

-  A rendszeresen 50-60 fő részvétellel zajló, vasárnapi kültéri kutyasétákat – csakis regisztráció alapján – a tervek szerint megtartják, de a menhely vezetése minden héten értékeli a veszély kockázatát, az érvényben lévő előírásokat. A programot megelőző csütörtökön egyeztetés zajlik a vezetők és az önkéntesek között, s ennek alapján hirdetik meg, vagy vetik el a sétát. A résztvevőknek a fertőtlenítő kézmosás lehetősége ugyanúgy adott, mint eddig bármikor.

-  Az iskolai közösségi szolgálatra (IKSZ) csak olyan diák mehet dolgozni, aki minden tekintetben egészséges. A családtagokat nem tudják fogadni, a tanulók csak egyedül léphetnek be a telepre. Ha valaki az elmúlt két hétben külföldön járt, vagy külföldről hazatért személlyel találkozott, akkor minimum két hétig ne jöjjön IKSZ-re! Ha a dolgozók valamelyik diákon betegség jeleit – köhögés, láz, orrfolyás – észlelik, akkor az illetőt aláírás nélkül hazaküldik. Ha a tünetek már érkezéskor fennállnak, akkor a diáknak megtiltják a belépést a menhelyre.

-  A munkavégzés során, a házirenden túl a következő szabályokat kell betartani: az állatotthonba történő be- és kilépéskor lábfertőtlenítő használata; a zárt állatházakban egyszerre maximum 3 fő tartózkodhat; az állatházak között nincs átjárás, el kell végezni a munkát egy adott épületben, majd kézmosás után távozni úgy, hogy oda már ne kelljen visszamenni. Kerülni kell az emberekkel a közvetlen érintkezést!


A HEROSZ Fehérvári Állatotthona köszöni az állatbarát polgárok együttműködését! A menhely vezetése úgy véli, hogy felelős magatartással, az előírások betartásával, pánikkeltés nélkül, együtt legyőzhetjük a felmerült nehézségeket.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >