Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Csak sürgős eseteket látnak el az alapellátó fogászatok Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2020. március 24.
Összefogtak az alapellátásban dolgozó székesfehérvári fogorvosok, hogy a koronavírus-járvány idején is gondozni tudják a betegeiket. Megrövidített rendelési időben valamennyi körzet betegeit ellátják a következő időszakban.

 

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meghozott egyik első állami döntés volt, hogy korlátozták a fogorvosok feladatellátását. A sürgős eseteken kívül nem láthatnak el beteget további utasításig. A rendelők nyitva tarthatnak az előírt óvintézkedések betartása mellett.

A székesfehérvári alapellátásban dolgozó orvosok összefogtak annak érdekében, hogy fogadhassák a pácienseiket, ugyanakkor mentesítsék a 65 év feletti, a várandós, illetve a beteg kollégáikat. Valamennyi körzetet ellátják úgy, hogy a rendelési időt 6-ról 4 órára csökkentették, és vannak olyan orvosok, akik több körzetet is ellátnak a sajátjukon kívül.

A március 23-27. között érvényes ellátási rendről a GALÉRIÁBÓL letölthető táblázatból lehet tájékozódni, a jövő hétre vonatkozó rendelésről később ad tájékoztatást a Humán Szolgáltató Intézet. Az orvosok számára maszkokat és egyszer használatos védőköpenyt biztosítanak, hogy csökkentsék a fertőzés terjedésének a kockázatát, így óvva a betegek és az orvosok biztonságát.

A sürgősségi alapellátás rendje változatlan marad, a betegeket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között fogadják az Orvosok Házában.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >