Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Elfogadták a Polgári Frakció költségvetés-módosító javaslatát
Elfogadták a Polgári Frakció költségvetés-módosító javaslatát Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 06.
Image„Több ok miatt is nehéz helyzetben van az önkormányzat.” – vezette elő az utolsó, a költségvetésről szóló napirendi pontot dr. Cser-Palkovics András – „Értendő ez egyrészt politikailag, másrészt pénzügyileg.” A politikai oldalt talán nem kell magyarázni – látva az elmúlt hetek MSZP-SZDSZ szócsatáit -, ahogy a pénzügyi terület is világossá vált már február 19-én, amelyet a polgármester által beterjesztett költségvetési vitában többen is kifejtettek.
Ismert az a válság, amely elérte országunkat, s természetesen Székesfehérvárt is. Érinti a város legfontosabb bevételi forrásait, az iparűzési adót. És látnunk kell, hogy nem lehet minden évben olyan ingatlan-hasznosításból bevételhez jutni, mint amilyet a Murvás parkoló esetében tapasztalhattunk, hiszen egyvalamit nem lehet kétszer eladni.
 
Tudjuk, hogy – bármennyire is fáj ez sokunknak -, komoly megszorításokkal kell számolnunk. Ne feledjük: az országos költségvetést nem a Polgári Frakcióban helyet foglaló pártok szavazták meg! A Polgári Frakció mégis azon dolgozott az elmúlt másfél hétben, hogy biztosítva legyen a város üzemeltetésének biztonsága.
 
 
Image
.
 
„Nekünk csak néhány napunk volt arra, hogy költségvetést alkossunk, míg a polgármesternek egy egész hivatali apparátussal a háta mögött több hónapja.” – mondta dr. Cser-Palkovics András – „És hirtelen szembesülnünk kellett azzal, hogy milyen valótlan adatokat is tartalmaz a megkapott költségvetési tervezet.”
 
A frakcióvezető Polgári Frakció javaslatát „átmeneti költségvetés”-ként nevezete, s kérte, hogy a márciusi rendes közgyűlésen térjenek majd vissza rá, és nézzék meg, hogy hol vannak azok a pontok, amelyeket módosítani kell.
 
 
Image
.
 
„A mai nap azért fontos, hogy a költségvetés megszavazásával megkaphassa a város azokat a támogatásokat, amelyeket nem szabad hagynunk elveszni.” – hívta fel a figyelmet a döntés fontosságára dr. Cser-Palkovics András – „Ma költségvetést kell alkotnia Székesfehérvárnak.”
 
A beterjesztett költségvetésről pedig feltétlenül beszélni kell, hogy látni lehessen, miből indultak ki: a polgármester által beterjesztett költségvetés egyensúlyban volt egymással, a bevételi és a kiadási oldal – legalábbis papíron! Közben pedig sok adat irreális volt. Csak egy példa: az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok osztalék-fizetése a bevételi oldalon 350 millió forintot tűzött ki, holott eddig a legtöbb évi 5 millió forint volt! A Polgári Frakció természetesen utána járt a dolognak, s kiderült, hogy senkivel sem történt előzetes egyeztetés, ami alapot adhatott volna erre az óriási összeg-kitűzésre!
 
 
Image
.
 
A másik példa, ami irreális túlzásokat tükrözött: az ingatlanértékesítésből származó bevétel. Fel voltak sorolva az ingatlanok, amelyek közül máris lehetett találni egyet, amit azonnal ki lehet volna húzni. Ez a Fekete Sas Szálló, amelyről a Polgári Frakció úgy tartja, kizárt, hogy értékesítésre kerüljön! Sőt, hónapokkal ezelőtt már javaslatokat is tett arra, hogy hogyan lehet nagyobb bevételre jutni az ingatlan hasznosításával.
 
 Ezt követően még egy olyan elem van, amit meg kell említeni: ez a hitel és a kötvény kérdése. A beterjesztett költségvetésben 2,4 milliárd forintos hitelfelvétel szerepelt. Ezzel a hitelfelvétellel nem lehet így tervezni! Azért, mert ha évközben még negatívabb folyamatok indulnak el, nincsenek tartalékai a városnak. A Polgári Frakció úgy véli, az ország egyik leggazdagabb önkormányzatának fel kellett volna készülnie a nehéz helyzetre, tartalékolnia kellett volna, s minden évben olyan jelentős megtakarításokat kellett volna félretennie, hogy ha előáll egy nehéz helyzet, legyen hova fordulni. A hitelt a Polgári Frakció 1,2 milliárd forintban állapította meg.
 
Image
.
 
 
Sőt, tartalékot is megnövelték, mivel fel kell készíteni a várost a nehézségekre, és meg kell nézni, hogy év közben – főleg a bizonytalannak tűnő iparűzési adó tekintetében – mire kell számítani. A képviselők – pártállástól függetlenül – kiálltak a Polgári Frakció javaslata mellett.
 
Égi Tamás, a Pénzügyi, Költségvetési Bizottság elnöke elmondta: a Bizottság 6 igen és 0 nem szavazattal javasolja a Közgyűlésnek a javaslat elfogadását.
 
A Közgyűlés végül 30 igen és 1 tartózkodással elfogadta a Polgári Frakció költségvetés-módosító javaslatát.
 
Image
Fotó: Temesvári Márta
 
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >