Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Magabiztos győzelem az Acélbikák ellen
Magabiztos győzelem az Acélbikák ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. március 06.
ImageAz Alba Volán az első perctől az utolsóig uralta a DAB elleni első elődöntő mérkőzést, és helyenként szép játékkal nagy gólkülönbségű győzelmet aratott. - Látványos szinkronkorcsolya-bemutató vezette fel az első elődöntő mérkőzést, a magyar női szinkronkorcsolya-válogatott adott ízelítőt műsorszámaikból. A szép számú közönség csak remélhette ekkor, hogy az Alba Volán hokisai között is legalább ekkora összhang lesz a jégen.
Nem is kellett csalódnia a drukkereknek, hiszen rögvest magához ragadta a kezdeményezést a Volán. Kovács szép csellel tört kapura, és egy jó lövéssel adta meg a találkozó alaphangját. Azért hátul is figyelnünk kellett, erre Peterdi közeli pöccintése volt jó példa, de Szuper a helyén volt. A 6. percben aztán megérdemelten megszerezte a várva várt vezetést a hazai csapat: Racko kapus távolra kijött őrhelyétől, ám Ocskay ellopta előle a pakkot. Gyorsan továbbtette Feketének, aki a kapuval szemben álló Palkovicshoz továbbított.
 
Szélsőnknek még arra is volt ideje, hogy igazítson a korongon, mielőtt a kapube emelte. (1-0) A folytatásban egyértelműsödött az Alba Volán mezőnyfölénye, a DAB szórványos kontrákkal próbált veszélyeztetni. Ám ha lövésig is jutottak, annyira kiszorított szögből tették, hogy könnyedén Szuper zsákmánya lett a játékszer. A mi részünkről főleg az első sor volt elemében, Fekete kapott a 12. percben remek zsugát Palkovicstól, de a kapus mammutja volt a végállomás. A 19. percben ismét a nagy kedvvel játszó "Palkó" volt a főszereplő, bombája átpattant Rackón, de a gólba tartó pakkot a gólvonalról kivágták.
 
A második felvonás sem hozott változást a játék képében. Viszont a befejezések jobban sikerültek, mint korábban. Egy villámgyors Guerriero - Martz - Byström összjáték után megduplázódott az előnyünk már a harmad legelején. (2-0) Schneider kiállítása nehéz helyzetbe hozta az Acélbikákat, hiszen hamar felálltunk, Palkovics a kékről lövésre szánta el magát, Horváth beleért - védhetetlenül csúszott Racko mögé a korong. (3-0) Kissé megzavarodott vendégcsapat, több ízben beszorultak saját harmadukba. Martz került hatalmas helyzetbe, de a kapussal szemben mellélőtt.
 
Aztán a másik oldalon Szupernek kellett a pipából kikapnia egy ravasz lövést. Meg is tette, de kisvártatva már ő sem segíthetett, az egyedül hagyott Azari közvetlen közelről a léc alá emelt. (3-1) Kissé leült a találkozó a harmad második felében, kevesebb lett a gólhelyzet, inkább mezőnyjáték folyt. Az utolsó percben azért akadt esemény: Palkovics elszáguldott a bal szélen, Ocskay-t játszott a meg, aki a kapu elé kígyózott.
 
Lövése Rackóról Fekete elé pattant, aki egy lépésről bepofozta. (4-1) A végén még Azari és Sofron bonyolódtak nézeteltérésbe, de a szünetben volt idejük lehiggadni. A befejező húsz percet mindkét csapat nagy elánnal kezdte, a DAB megpróbált egy gyors góllal felzárkózni. Ám hátul felazultak, ezt egy gyors kontrával meg is büntettük. Nagy viharzott el a jobb szélen, pontos középre adását Hegyi vágta be. (5-1)
 
 A piros-fehérek fáradni látszottak, mind nagyobb lett a sebességbeli különbség a felek közt. Jól és szépen játszott a Volán, beszorította ellenfelét. Záporoztak a lövések Racko felé, de jól állta a sarat a kapus. A kedélyeket Incze játékvezető borzolta, aki egész mérkőzésen igen furcsa felfogásban bíráskodott. Az olyan nemzetközi trendeket figyelmen kívül hagyva, mint például az akcióközelben helyezkedés és a szabálytalankodások lefújása, tíz méterekkel lemaradva az támadásoktól rendre látványosan mutatta, hogy látta, de mehet tovább a testre ütés, bottal akasztás, kampózás.
 
A sok Volán-lövés és mezőnyfölény ellenére újabb gól nem született, de számos formás támadás ragadtatta tapsra a szurkolókat. Összességében az Alba Volán taktikus és helyenként kimondottan szép játékkal magabiztosan érvényesítette a papírformát. Folytatás pénteken, Dunaújvárosban.
 
Mestermérleg, Énekes Lajos: Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy terveztük, fegyelmezetten, célretörően, hajtósan. Lehetett volna nagyobb is a gólkülönbség, de az ellenfél kapusa kiváló formában védett.
 
Mestermérleg, J.P. MacCallum: Kihívást jelentett számunkra alkalmazkodni az Alba Volán nagyobb sebességéhez, de viszonylag hamar sikerült. Ma jobb volt a Volán, de holnap új nap van. Azt gondolom, hazai pályán jó esélyünk van kiegyenlíteni a párharc állását.
 

Alba Volán - DAB.Docler 5-1 (1-0, 3-1, 1-0)
Székesfehérvár, 2000 néző, vezette: Incze, Nagy, Soós.


Alba Volán: Szuper - Horváth, Tokaji, Palkovics, Ocskay, Fekete, Byström, Bonni, Kovács, Martz, Guerriero, Martens, Ondrejcik, Hegyi I. Á., Nagy, Sofron, Jobb, Vaszjunyin, Fodor, Benk, Tóth. Vezetőedző: Énekes Lajos.


DAB.Docler: Racko - Pozsgai, Orbán, Vychodil, Misal, Borsos, Erdélyi, Holló, Horváth, Papp, Jonkl, Kiss Á., Mestyán, Hegyi II. Á., Schneider, Peterdi, Magosi, Galanisz, Azari, Tőkési. Vezetőedző: J.P. MacCallum.

 
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >