Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Egy új kezdet
Egy új kezdet Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2020. május 21.
Egy szerencsétlen baleset okozta a Rózsa és Lakatos utca sarkán álló legendás rózsás ház egyik falán díszelgő virágok pusztulását. A régi helyére azonban már egy bimbózó és zöldellő tő került, amely pár éven belül újra befutja majd a ház falát.

 

 

Ki ne látott volna már gyönyörűbbnél gyönyörűbb fotókat, vagy járt volna már fehérváriként a Rózsa utca és a Lakatos utca sarkán álló rózsás háznál, amely a tavasztól őszig tartó időszakban pink, narancssárga, korall és babarózsaszín virágoktól pompázik. A két oldalról virággal körbefuttatott házon most valami mégis megváltozott:

Csukly Zsolt, a rózsás ház tulajdonosa elmondta, hogy az utcában éppen zajló, egyházmegyei látogatóközpont építéséhez hoztak egy darut, amelynek felállításához szükség volt egy autós darura is. A szerencsétlen baleset pedig az autók manőverezése során történt – sajnos az egyik falra és tetőre erősített szerkezetről leszakadt a felfuttatott tő. Voltak olyan ágak is, amelyeket szerencsés túlélők voltak, később azonban látszott, hogy a rózsáról hosszában végigrepedt részek gombafertőzést kaptak. A munka talán legnehezebb része az volt, amikor az elhalt növényt leszedték a házfalról.

Az új kezdet azonban már zöldell: életerős, több mint 30 centis, a korábbihoz hasonló Rambler rózsatő került a régi helyére, amely pár éven belül újra beszövi az elődje által maga mögött hagyott üres falfelületet.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >