Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Trianon 100 Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2020. június 03.
Egész napos emlékező programsorozattal készül Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint civil szervezetek és közösségek június 4-én, csütörtökön a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára. Az események 8.00 órakor az Országzászló téren néma koszorúzással és csendes főhajtással kezdődnek. Napközben a Városházán felolvassák az elcsatolt települések neveit, majd 16.30 órakor jelképesen egy percre megáll az élet a városban. Az Országzászló téren délután néma tiszteletadással, a Máriavölgyben imádságos eseménnyel, a városi televízióban pedig történeti előadással és a Vörösmarty Színház összeállításával emlékeznek Trianonra.

 

 

Két évvel ezelőtt, 2018. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján avatták fel a megújított Országzászló teret és a névadó Országzászló emlékművet Székesfehérváron. A nemzet történelmi fővárosa jelképesen ezzel az eseménnyel készült fel arra, hogy rangjához méltó módon emlékezzen 2020. június 4-én a trianoni békeparancs aláírásának századik évfordulójára.

A megemlékezés-sorozat a megszentelt Országzászló téren csütörtökön reggel 8 órakor néma főhajtással, koszorúzással kezdődik, melyen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, jelen lesznek Székesfehérvár alpolgármesterei és önkormányzati képviselői. A polgármester korábban arra kérte a polgárokat, hogy június 4-én egyetlen percre se hagyják magára az Országzászló Emlékművet! Ennek jegyében, aki csak teheti, a nap folyamán helyezzen el virágot, mécsest a nemzeti összetartozás városi szimbólumánál.

Az események 8.30 és 16.30 óra között a Városháza Dísztermében folytatódnak, emlékbeszédet mond dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd elkezdődik annak a sokezer település nevének felolvasása, melyeket elszakítottak Magyarországtól száz évvel ezelőtt.  A felolvasás jelképesen 16.30 órakor, a diktátum aláírásának időpontjában zárul. Ekkor egy percre leállnak a fehérvári intézmények és a közösségi közlekedés. Székesfehérvár Önkormányzata kéri, hogy akik csak tehetik, a közös emlékezés jegyében szakítsák meg az útjukat, munkájukat, a vendéglátóhelyek pedig szüneteltessék a kiszolgálást és a zenét.

Az Országzászló téren 16.00 órától néma tiszteletadást tart az Országzászló Védnöki Testület mintegy száz percen keresztül. 17.00 órától zászlócsere és zászlószentelés zajlik, majd 17.30 órakor néma koszorúzással és 100 fehér szegfű elhelyezésével zárul a program.

A máriavölgyi Mária-szobornál a száz évvel ezelőtti trianoni aláírás időpontjában, 16.30 órakor imádságos megemlékezés kezdődik. 
Beszédet mond Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, közreműködik Bobory Zoltán író, költő, a Vörösmarty Társaság elnöke, valamint Cserta Balázs és Cserta Gábor. Imát mond Tornyai Gábor öreghegyi plébános.

A Vörösmarty Színház a Trianon című előadással emlékezik a 100 éve aláírt békediktátumra
. 2020. június 4-én, 16.31-kor a teátrum Facebook oldalán online elérhető lesz az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójából készült rendhagyó összeállítás. A Fehérvár Televízió június 4-én 20.30-kor tűzte műsorára a bemutatót, amely online is nézhető a www.fehervartv.hu/elo_adas  

oldalon.

Ugyancsak a Fehérvár TV-ben 19.20 órától láthatjuk, hallhatjuk dr. Vizi László Tamás, a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság elnökének történeti előadását. A Városháza Dísztermében rögzített eseményen az ismert történész beszél a békeparancs megszületésének előzményeiről, a tragikus napról és annak máig ható következményeiről. A Megállt a nemzet szívvesére… című előadás előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester emlékező köszöntőjét kísérhetjük figyelemmel. Az esemény a www.szekesfehervar.hu portálon is visszanézhető lesz majd.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >