Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Csónakázzunk a zene hullámain!
Csónakázzunk a zene hullámain! Nyomtatás E-mail
Írta: Czirbus-Varga Andrea   
2020. július 10.
Meglepetéskoncertre készül az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Július 11-én, szombaton este a Csónakázó-tó szigetén csendül fel Händel három szvitből álló Vízizenéje Kiss Diána Magdolna színművész és az Alba Regia Vegyeskar közreműködésével. Az est különlegessége, hogy az érdeklődők nemcsak a partról, hanem csónakokból is hallgathatják majd az előadását.

 

 

Meglepetéskoncerttel várja újra közönségét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Július 11-én, szombaton 19.30 órától egy rendhagyó „Sziget-koncerttel” szeretnék megörvendeztetni a nézőket a Csónakázó-tó szigetén. A zenekar tagjai örömmel álltak neki ismét a közös próbáknak. Az esten Händel három szvitből álló Vízizenéje csendül fel. Az esemény vendégei lesznek: Kiss Diána Magdolna, a Vörösmarty Színház színművésze, valamint az Alba Regia Vegyeskar (karnagy: Kneifel Imre).

A szabadtéri előadás különlegességét az adja, hogy a közönség nem csak a partról, hanem - a hangulatot fokozva - csónakokból is hallgathatja majd a zenészek előadását. A Vitál Club együttműködésének köszönhetően 1 db 4 személyes csónak bérleti díja elővételben 1500 Ft, amelyet a Királysor 60. szám alatti üzletben, vagy a Csónakázó-tónál található kikötőben naponta 10-18 óra között válthatják meg. Egy csónak bérlése az előadás előtt, a helyszínen 2000 forintba kerül. Ezen kívül a Vitál Club kenuit és kajakjait díjmentesen használhatják a koncert ideje alatt, amelyet érkezési sorrendben foglalhatnak el, kezdés előtt fél órával. Javasolt a sportos öltözék és a puha talpú cipő. A bérlés további részleteiről a felsorolt elérhetőségeken lehet érdeklődni: Szipola Antal Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ; (+36) 22 322-993; (+36) 30 450 9210; www.vitalclubsportaruhaz.hu

A szimfonikus zenekar nézőtérrel várja közönségét, de aki kedvet érez hozzá, a magával hozott pléden pihenve is meghallgathatja a koncertet. (Az esemény esőnapja: július 12. vasárnap 19.30.)

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >