Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Megújul a Homoksor, újabb parkolók épülnek a Sóstó környékén Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2020. július 13.
Újabb szakaszába lépett a Sóstó Természetvédelmi Terület és a stadion környékének megújítása. Ennek keretében a Homoksor burkolatának felújítására kerül sor: kicserélik az érintett ingatlanok ivóvíz-bekötővezetékeit, valamint 90 férőhelyes parkolót alakítanak ki az egykori „vastelep” helyén. A munkálatokat bruttó 235 millió forint értékben, teljesen állami forrásból végzi el a kivitelező, 2021. februári átadással.

 

 

A néhány héttel ezelőtt elkezdődött építkezéssel kapcsolatban Mészáros Attila alpolgármester elmondta: „Sok szempontból fontos fejlesztés kezdődött meg: egyrészt komoly környezetvédelmi projekt valósul meg, hiszen a terület – amelyen korábban egy vastelep működött – az Önkormányzat tulajdonába került, és 90 férőhelyes parkolónak ad majd helyet.” A megmenthető fákat meghagyták, így alakult ki a férőhelyszám; a korábban elkészült parkolóval együtt több mint 300 parkolóhely áll rendelkezésre az arénával szemközti területen, tette hozzá az alpolgármester. Amikor a parkoló elkészül, a második ütemben elkezdődik a Homoksor felújítása is. Az elmúlt években több környékbeli fejlesztés valósult meg állami támogatással, és a projektben még rendelkezésre áll olyan forrás, amit szeretnének további fejlesztésekre fordítani – ezeknek a tervezése folyamatban van, mondta Mészáros Attila.

A Homoksor burkolatfelújítása során a kiépítettség és a jelenlegi forgalmi rend nem változik. A felújítással a meglévő burkolat cseréje mellett a meglévő egyoldali odalesést megtartják, a burkolat mindkét oldalán rendezik a padkát, a járda hibáit kijavítják. Mindkét oldalon füvesítéssel frissítik fel a zöldfelületeket. A felújítás során a csapadékvíz-elvezetés módja nem változik, a meglévő zárt csapadékcsatornát – két vízmegállás megszüntetése érdekében – két új víznyelővel bővítik.

Átépítik a homoksori ivóvízvezeték útfelújítással érintett szakaszait, valamint az ivóvízvezeték házi bekötéseit. Az új vízvezetékszakaszok átépítését az utca aszfaltburkolatának felújítása indokolja. A vízvezeték Üzemeltetője a Fejérvíz Zrt.: nyilvántartásuk szerint a homoksori csőtörések nagy része a házi bekötések gerincvezetékre csatlakozásánál keletkezik, ezért indokolt az összes horganyzott acél anyagú bekötés, valamint az utcában a gerincvízvezetéken található földalatti tűzcsapok cseréje.

A kivitelező 8 hónap alatt végez a munkálatokkal, így a beruházás 2021. februárra készül el.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >