Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szombaton tartják a Szent Kristóf búcsút Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2020. július 22.
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartja hagyományos búcsúnapját. A koraesti szentmise keretében a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhatnak, majd a szertartás a járművek megáldásával fejeződik be.

 

 

Maroshegyen az 1940-es évek elején épült templom védőszentje Szent Kristóf, az a vértanú, akinek létezését történelmileg egyértelműen bizonyítani ugyan nem lehet, mégis nagy tiszteletnek örvend. A hagyomány szerint ugyanis a 3. század elején Szamóban (Lükia) egy folyó partján élt, ahol egy remete tanácsára megkeresztelkedése után az emberek szolgálatába állt, és a folyóhoz érkezőket átsegítette a túlpartra. A történet szerint a Teremtőt is vállán vitte át a folyón, aki a vértanúság koszorújával ajándékozta meg.

A nevét viselő fehérvári templom idén is – a korábbi évekhez hasonlóan – július 25-én, szombaton, Szent Kristóf napján tartja búcsúnapját. Az ünnepi alkalomból 17.30 hangverseny kezdődik majd Vigadj, boldog Pannónia címmel, amelyen Pálmai Árpád egyházzenész, karnagy a magyar egyházzene gyöngyszemeiből ad elő. Ezután 18 órakor szentmisét tart P. Tamás Gábor OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány titkára, amelyben a hívekkel közösen kérik a vértanú közbenjárását a balesetmentes közlekedésért. Ezt követően a búcsúnap a járművek megáldásával zárul a templommal szembeni vásártéren.

Az idei búcsúnapi szentmisére, valamint a járművek megáldására is mindenkit szeretettel hívnak és várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >