Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Csúcskategóriás lélegeztetőgépeket adományoztak a kórháznak Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. július 23.
Két darab Hamilton C6 lélegeztetőkészüléket adományozott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak a székesfehérvári székhelyű PatikaPlus cégcsoport. Az egyik gépet június vége óta használják az intézményben, a másik pedig várhatóan augusztusban érkezik meg.

 

 

"Nehéz, embert próbáló három hónapos időszakot tudhatunk a hátunk mögött. A koronavírus fertőzés olyan helyzetet teremtett a világban és hazánkban is, amelyre az elmúlt ötven évben nem volt példa. Így kialakult minta vagy gyakorlat sem volt arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk magánemberként, munkavállalóként vagy akár munkaadóként az egészségügyi vészhelyzet ideje alatt" – nyilatkozta a cégcsoport ügyvezető igazgatója, dr. Osztotics Ferenc a kórházban összehívott sajtótájékoztatón – "Azt tudtuk, hogy a lakosság gyógyszerellátását biztosítani kell és ebben stratégiai szerep hárul a közforgalmú gyógyszertárakra, a patikai egészségügyi dolgozókra. Minden patikai dolgozónak le kellett magában küzdenie a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal szembeni érthető félelmét és a védőfelszerelés használatával együtt is vállalnia kellett azt a racionális kockázatot, amit a hozzánk betérő vásárlókkal való fizikai kontaktus jelentett."

 

 

Kifejtette: a patikákban dolgozó kollégák mind arra törekedtek, hogy ezt a kockázatot saját magunk és a családjuk egészsége érdekében csökkentsék akkor is, amikor a tavaszi, kritikus hónapokban a frontvonalban kellett állniuk.

"A védekezés jól sikerült és talán a magyarországi járvány sem öltött szerencsére olyan méretet, ahogy azt a legrosszabb forgatókönyv szerint várni lehetett volna. Patika bezárásra nem került sor, sőt jelentősebb megbetegedés sem történt a dolgozók körében. Az óvatosság azonban a vásárlóink és a magunk érdekében továbbra is indokolt. A maszkviselés valószínűleg még sokáig a mindennapjaink része lesz a gyógyszertárban” – jelentette ki dr. Osztotics Ferenc.

A cég kereskedelmi igazgatója, dr. Selyem Bernadett hozzátette, hogy az utóbbi hónapokban nagy figyelmet fordítottak a fertőtlenítésre is a vásárlók biztonsága érdekében. Célul tűzték ki, hogy a lakosságot ellássák megfelelő védőfelszereléssel, méghozzá megfizethető áron! Ezzel jelentős társadalmi szerepvállalást töltöttek be a járvány terjedésének lassításában.

 

 

A társadalmi szerepvállalás következő állomásaként a cégcsoport vezetősége eldöntötte, hogy nemcsak a prevencióban vesz részt, hanem segít azokon is, akik a vírus miatt kórház kezelésre szorulnak. Ennek érdekében, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szakértőivel egyeztetve két Hamilton C6 lélegeztetőkészüléket vásároltak, s adományoztak oda a kórháznak – növelve a légzési problémákkal küzdők túlélési esélyeit.

 

 

 

A cikk folytatása elolvasható  az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/07/14/csucskategorias-lelegezteto-gepeket-adomanyoztak-a-fehervari-korhaznak/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >