Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A Slovan ellen is játszik a Vidi Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2020. július 24.
A koronavírus-járvány okán kialakult veszélyeztetettség és a jelentős bizonytalansági tényezők (akár egy hét alatt komoly mértékben változhat a helyzet bármelyik országban) miatt, a MOL Fehérvár FC labdarúgó csapatának menedzsmentje úgy döntött, hogy hosszú évek után nem utazik külföldi edzőtáborba az őszi hazai és nemzetközi megmérettetésekre készülő együttes.

 

 

A piros-kékek ezúttal országhatárokon belül, Bükfürdőn hangolnak a bajnokságra és az EL-re július 25-től augusztus 4-ig.

 
A vasi fürdőhelyen több tesztmeccset is vív majd Márton Gábor alakulata: a tervek szerint a Haladás lesz az első ellenfél Szombathelyen a táborozás első napján, azaz most szombaton 19.00 órakor, majd kedden (július 28.) a szlovák bajnok Slovan Bratislava, augusztus 1-jén, szombaton az osztrák élcsapatok egyike, a Mattersburg, majd 4-én a szlovén Nafta Lendava következik. Az NG I-es küzdelmek augusztus 15-én, az Európa-liga augusztus 27-én kezdődik a fehérvári csapat számára.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >