Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Vigyázzunk értékeinkre, a megszépülő palotavárosi közösségi terekre
Vigyázzunk értékeinkre, a megszépülő palotavárosi közösségi terekre Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2020. augusztus 05.
Autóval az esős időben tönkretett sétány és szegélyek, letépett szalagok, illetve a még nem véglegesen kihelyezett és át nem adott sporteszközök illegális használata. Ezek a Palotavárosi tavak mellett épülő közösségi tereknél hetek óta tapasztalt jelenségek. Nyomatékosan mindenkit arra kérnek, hogy az elkerített munkaterületre ne menjen be, a kivitelezés alatt álló eszközök és területek használata pedig szigorúan tilos! Vigyázzunk közösen értékeinkre – szól a városi felhívás.

 

 

Nagyszabású fejlesztések zajlanak a Palotavárosi tavak környékén. Pályázati támogatással új közösségi tereket, sport- és szabadidőközpontot, valamint parkolókat építenek a kivitelezők Székesfehérvár Önkormányzatának megbízásából. A munkák a veszélyhelyzet idején is folyamatosan zajlottak, nem történt leállás, ennek köszönhetően – egyelőre úgy tűnik, hogy – a véghatáridőt tartani tudják.

Nagyon megnehezíti a területen dolgozók számára a helyzetet az, hogy rendszeresen vannak rongálások, illetve, hogy az elkerített részekre is folyamatosan bemennek, a szalagokat leszakítják, a még át nem adott sporteszközöket is használják. Ez a közösségi tulajdonban kárt okoz, emellett balesetveszélyes is! A játszó-, illetve sporteszközök használata ugyanis csak a végleges lerögzítést, valamint egy független szervezet ellenőrzését követően kiadott tanúsítvány birtokában lehetséges.

A sétány építése is folyamatban van, fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem a gépjárművek, hanem a gyalogok számára készül. Sajnos rendszeresen felmennek a sétányra személyautókkal, ami főleg esős időben nagy kárt okoz, tönkreteszi a sétány alapját és a szegélyeket.

Részátadásokkal törekszik az Önkormányzat arra, hogy mindent a lehető leghamarabb a közösség számára használatba tudjon adni, de addig elsősorban saját biztonságunk és a megteremtett közös értékek megóvása a cél. Kérik a lakosság, a horgászok és minden odalátogató türelmét, hogy ne használják a munkaterületet, illetve a kiépített parkolókat vegyék igénybe, és onnan sétálva közelítsék meg a partot. Vigyázzunk környezetünkre és közös értékeinkre! 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >