Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Augusztus végére befejeződik a Balatoni úti felüljáró felújítása
Augusztus végére befejeződik a Balatoni úti felüljáró felújítása Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2020. augusztus 12.
A több mint 80 éve épült Balatoni úti felüljáró a város egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító útszakasza. Az egykor még más léptékű közlekedési körülményekre tervezett építmény töltését tavaly októberben kezdték vizsgálni. Ezt követte tavasszal egy még pontosabb állapotfelmérés, amelynek eredményeként azonnali beavatkozást indított el Székesfehérvár Önkormányzata.

 

 

A felüljáró töltés védelmének megerősítését szolgáló munkái ezekben a hetekben készül: új, egybefüggő aszfaltréteget kap az út és a járdafelület, felújítják a szalagkorlátokat, és ami a legfontosabb, a töltés állapotát stabilan tartó, megfelelő vízelvezetést alakítanak ki. A város saját forrásból biztosítja a szükséges több mint 170 millió forintot. A mostani felújítással mintegy 8-10 évre biztosítható az útszakasz biztonságos használata addigra remélhetőleg – a szükséges kerülőutak kiépítését követően – a Veszprém-Boba vasútvonal korszerűsítésének keretében újulhat meg a teljes Balatoni úti felüljárószakasz is. 


Székesfehérvár Önkormányzatának felkérésére a Városgondnokság tavaly kezdte vizsgálni a felüljáró szerkezetét. A töltést és a hidakat több mint 80 éve, az 1930-as évek végén építették, a mainál jóval kisebb forgalomra és terhelésre tervezve. A Magyar Állami Földtani Intézet földtani térképe alapján is megállapítható, hogy a töltés a felüljáró közvetlen környezetében mocsári üledékre, a többi részén futóhomokra épült, ahol az átlagos talajvízszint 0-2 m között van. 

A MinGeo Kft. 2019. október 29-30-án – teljes útzár mellett – geofizikai méréseket végzett a Balatoni út Horvát István út és Borszéki utca közötti szakaszán. A vizsgálat célja az volt, hogy a látható süllyedéseken és burkolathibákon túl, az úttest szerkezeti hibáit és a töltés tényleges állapotát megállapítsa. A második mérés szeizmikus módszerekkel, valamint földradarral történt. A kétféle vizsgálat eredményei adtak átfogó képet a felüljáró állapotához, mely alapján látható, hogy a töltés szerkezete meggyengült, azonban a forgalom előli lezárás jelenleg nem szükséges. Ezen eredmények ismeretében döntött Székesfehérvár Önkormányzata rövid- és hosszútávú intézkedésekről, melyek a balesetmentes közlekedés biztosításához szükségesek. 

Soron kívüli döntéssel, közbeszerzési eljárás keretében választotta ki a kivitelezőt az Önkormányzat, aki még a nyári szünet ideje alatt teljes útzár mellett végzi el a rövidtávú beavatkozásként szükséges munkálatokat. Ezek célja a töltés jelenlegi állapotának megtartása, a további romlások elkerülése. A beavatkozás során új vízelvezető rendszer kerül kiépítésre, így a felüljáróra hulló csapadékvizet koncentráltan lehet elvezetni a töltésről a rézsű aljára, a megépítésre kerülő víznyelők és betonelemek segítségével. Felújításra kerülnek a burkolatok, így az egységes, zárt aszfaltfelülettel megakadályozható, hogy a víz a burkolatrepedéseken keresztül a töltésbe szivárogjon. Emellett a töltést bomlasztó – és igen rossz állapotú – fákat, valamint cserjék kivágták, azok más helyszíneken pótlásra kerülnek.

Mindezen kivitelezési munkák mellett a hosszútávú beavatkozás is előkészítés alatt van. Ismerve a felüljáró szerepét a városi közúthálózatban, a teljes körű, végleges megoldás kivitelezéséhez elengedhetetlenül fontos a megfelelő terelőútvonalak kialakítása: a Bakony utcai kikötés kiépítése az elkerülő útra, melynek tervei hatósági engedélyezési eljáráson vannak; a déli összekötő út esetében már zajlik a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására – várhatóan a következő közgyűlésen döntenek majd erről; valamint a Váralja sor és a Mártírok útja átkötés megépítése. Szintén a hosszútávú feladatokhoz kapcsolódik, hogy a felüljárót érintő beavatkozásokat összhangba kell hozni a Veszprém–Boba vasútvonal korszerűsítésével, ezek egyeztetése szintén folyamatban van. 

A jelenleg zajló munkálatok az előzetesen meghatározott ütemtervnek megfelelően zajlanak, egyelőre úgy tűnik, hogy nincs műszaki akadálya a tervezet augusztus végi befejezésnek, így szeptemberre már ismét használhatják majd a közlekedők a Balatoni úti felüljárót. Az Önkormányzat ezúton is köszöni mindenki türelmét és megértését! 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >