Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Őrület a köbön
Őrület a köbön Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér-Erdélyi Teréz   
2020. október 09.
Finisébe érkezett a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjáték próbafolyamata a Vörösmarty Színházban. Marc Camoletti Guinness-rekorder művét október 10-én mutatják be a nagyszínpadon Bagó Bertalan rendezésében.

 

 

 

A kis, de annál fantasztikusabb szereplőgárdát felvonultató vígjáték – a feydeau-i hagyományokhoz híven – alaposan megmozgatja majd a rekeszizmokat. Garancia erre a rengeteg helyzetkomikum, a fergeteges poénok, és nem utolsó sorban a színészek pontos ritmusú játéka.

A főszereplő Sághy Tamás, egy negyvenes, menő sztárépítész szerepében sodródik egyik nőtől a másikig: „Három menyasszonya van, és egy ideig olajozottan működik a rendszer. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ez a három nő egyszer csak beállít, plusz az egészet megspékeljük egy baráttal is, s akkor aztán végképp elkezdődik az őrület.”

A téboly három alappillére a három utaskísérő. Kiss Diána Magdolna a hidegvérű angol, Janet szerepében irányítja Bernard-t, és úgy érzi, sikeres lesz az előadás: „Nagyon régen voltunk közönség előtt, én belül azt érzem, hogy sikerünk lesz vele, és sokat fognak kacagni a nézők. Szerintem elérjük vele a célt, mert most épp itt az ideje, hogy nevessünk, és ne szomorkodjunk.”

Varga Lili, Judith szerepében egy igazi fekete özvegy (vagy csak szeretne azzá válni), aki végül teljesen más útra lép, mint azt az elején gondolnánk: „Úgy gondolom, hogy ebben az időszakban, ami most ér minket, szükség van arra, hogy az ember egy estére kikapcsoljon, kicsit kiszakadjon a hétköznapokból, és nevessen. Ha ez sikerül, én már boldog vagyok.”

Ladányi Júlia pedig Jacqueline-ként, a hisztérikus francia kis hölgyként lubickol: „Rettentően élvezem. Csodálatos élmény egy ilyen vígjátékot próbálni, főleg ilyen profi emberekkel.”

A vígjáték alapkellékéért, a ritmusért Bagó Bertalan rendező felel, aki ügyesen egyensúlyoz a katarzis két végpontja között is: „Azt gondolom, hogy a nevetés meg a sírás két olyan katartikus dolog, ami felszabadítja az embert. Van benne egy kis társadalomkritika, de igazából azon nevetünk, hogy pórul jár az az ember, akinek három csaja van, és drukkolunk annak, aki kisemberből lesz nagy, és még a nőkből is kijut neki. Ez egy olyan paradigma az emberek szemében, amin tudnak nevetni.”

Az őrületet Bertha szerepében Varga Mária, Robert szerepében pedig Egyed Attila fokozza.

Az előadást október 10-én 19 órakor mutatják be a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >