Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Idejüket és vérüket áldozták a fehérvári honvédek Nyomtatás E-mail
Írta: Gyimóthy Levente ha.   
2020. október 21.
Jelentős érdeklődés mellett zajlott az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred 91.Véradó Napja. Az eseményről az alábbi közleményben számol be az ezred:

 

 

A rendszerint sokak által látogatott eseménynek a Tombor István sportcentruma adott otthont, ahol Grell Norbert főtörzsőrmesteren kívül Molnár Dorottya, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének véradásszervező koordinátora, valamint a Székesfehérvári Véradó Állomás munkatársai segítették a véradókat.

A résztvevők közt most is akadtak első véradók – nevezetesen hárman - akik átvehették a nekik járó, ilyenkor szokásos oklevelet, elismeréséül. Vért adni az ezred állománya mellett ezúttal is érkeztek a Magyar Honvédség Parancsnokságától (MHP), továbbá az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljtól, de három fővel a Magyarország és Horvátország által közösen létrehozott Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságtól (MND-C) is időt áldoztak a nemes cselekedetre.

Ahogy egész évben, úgy most is be kellett tartani a COVID-19 okán hozott intézkedéseket. Ezért a másfél méteres távolság betartása, a kézfertőtlenítés, a testhőmérséklet mérés és a szájmaszk viselése elengedhetetlen ,,kellékei” voltak a programnak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >