Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ahol „divat” a hosszú élet Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2020. október 22.
90. születésnapját ünnepelte a székesfehérvári Horváth József. A jeles alkalom tiszteletére Molnár Tamás önkormányzati képviselő köszöntötte őt fel a város ajándékával és a gratuláló miniszterelnöki emléklappal.

 

 

A Horváth családban „divat” hosszú ideig élni, Józsi bácsi édesapja 100 éves korában hunyt el, míg nagybátyjai több mint 90 évet éltek meg. Ezt a hagyományt folytatja vígan, korához képest jó egészségben Józsi bácsi, aki szombaton lett 90 éves. Enyingen született 1930. október 17-én, hat gyermek közül ő volt a legidősebb. Feleségével, Marika nénivel 1954-ben kötöttek házasságot, egy lányuk, majd egy fiuk született. 1962-ben költöztek be Székesfehérvárra, a Deák Ferenc utcába, azóta is ugyanabban a lakásban élnek.

Horváth József hosszú ideig dolgozott az Agrobernél, innen ment nyugdíjba korkedvezménnyel, 56 évesen. Ezután is aktív maradt, sokat tevékenykedett a családi szőlőben, Enyingen. Hosszú életének titkát a családi genetikának és a 66 éve tartó, kiegyensúlyozott házasságának tulajdonítja. Feleségével együtt sírnak, együtt nevetnek, és kölcsönösen átsegítik egymást az élet próbatételein. Józsi bácsi nem hagyja el magát, a postára, a gyógyszertárba és bevásárolni többnyire kerékpárral megy. Nagyon szeret olvasni, főként történelmi témájú könyveket, nagy kedvence Illyés Gyula Puszták népe című könyve, ami olyan számára, mintha róla szólna. Felesége nagy segítségére van manapság a mindennapi teendőkben, és naponta készíti számára a konyhában a finomságokat. Nagyon büszkék a folyamatosan bővülő családjukra, öt unokájuk után tíz dédunokájuk született, és már útban van a tizenegyedik baba is. Otthonukban sok a játék, mert náluk mindig van kicsi gyermek.

Horváth Józsefet Molnár Tamás önkormányzati képviselő köszöntötte fel a miniszterelnöki gratuláló emléklappal és Székesfehérvár városának ajándékával.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >