Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Püspöki pásztorlevélben jelentette be intézkedéseit az Evangélikus Egyház
Püspöki pásztorlevélben jelentette be intézkedéseit az Evangélikus Egyház Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2020. november 12.
A Magyar Evangélikus Egyház püspökei is intézkedéseket tettek, az érvényben lévő védekezési szabályok alapján útmutatást adva a közösségnek. A rájuk bízottak iránt érzett felelősségtől vezérelve és a járványügyi szakemberek véleményét is szem előtt tartva, visszavonásig az alábbiakban ismertetett rend lépett életbe.

 

 

A rendkívül nehéz és egyre súlyosabbá váló járványhelyzetben a Magyarországi Evangélikus Egyház továbbra is a Krisztustól kapott küldetést, az ige hirdetését tartja elsődleges feladatának. Templomaink Isten vigasztaló jelenlétét fejezik ki. Ezért azokat a krízis idején sem zárjuk be, és a bátorító, reménységet adó igehirdetések lehetőségét – kizárólag az alábbi feltételek szigorú betartásával – fenntartjuk.” – írta püspöki pásztorlevelében a Magyar Evangélikus Egyház.

Határorozottan arra kérik a híveket, hogy nyilvános istentiszteletet csakis ott szervezzenek, ahol az a hatályos állami és önkormányzati védelmi intézkedésekkel összhangban, a templom mérete vagy a gyülekezet kicsi létszáma miatt biztonságosan, egymás iránti felelősséggel megtartható. Az alkalmakon a járvány terjedése szempontjából különösen veszélyes éneklés és úrvacsoraosztás nem megengedett. Abban az esetben, ha a gyülekezet elnöksége úgy ítéli meg, hogy a tárgyi vagy személyi feltételek nem adottak a védekezési szabályoknak megfelelő istentiszteleti alkalom megtartásához, javasolják a személyes találkozással járó istentiszteleti alkalmak elhagyását, azok online megtartását.

Kérik, hogy gyülekezeti hétközi alkalmakat sehol ne tartsanak személyes jelenléttel, ahogy a testületi üléseket és választásokat is halasszák el a veszélyhelyzet utáni időre. Javasolják, hogy a tavasszal már kipróbált online és egyéb alternatív, biztonságos megoldásokkal éljenek ismét a közösségek. Sokaknak lelki épülést jelent, ha írott igehirdetéseket vehet kézbe, de lelkészeik összefogásával akár több gyülekezet számára is lehet előzetesen rögzített igei szolgálatokat tartani. Emellett kérik a lelkészeket, hogy éljenek a telefonos és internetes lelkigondozás lehetőségével. A személyes elmélyülésre ajánlják az egyház honlapján (www.evangelikus.hu) megtalálható lelki útravalókat és az advent első vasárnapján újrainduló TeleTemplom sorozatot is.

Levelükben Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, Kondor Péter püspök és Szemerei János püspök mindenkitől azt kéri, hogy éljenek a szétszakadozottságban is a közösséget teremtő ima erejével! Hordozzák imádságos szeretetben közösségeik mellett a betegeket, orvosokat és ápolókat, szociális és diakóniai dolgozókat és ellátottakat, valamint egyházi iskoláinkat.

A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség esetleges kiegészítő rendelkezéseiről és online tartalmairól a hívek a https://szekesfehervar.lutheran.hu/ oldalon tájékozódhatnak.

 

 
< Előző   Következő >