Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
2021-ben is segít a süti Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2021. január 15.
A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet három elkötelezett önkéntese kezdeményezésére indult el a tavalyi év decemberében a „Segít a süti” összefogás, amelynek keretében az egészségügyben dolgozók emberfeletti munkája elismeréseként rendszeresen süteménycsomaggal lepik meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozóit. Az összefogás 2020 utolsó hónapjában töretlenül látta el „boldogsághormonnal” az egészségügyi dolgozókat. Az önkéntesek 2021-ben sem lassítanak, továbbra is várják a csatlakozók adományait.

 

 

A SZÉNA Egyesület – Kóczán Katalin, Loósz-Németh Andrea és Parrag Bianka ötlete alapján – keltette életre a „Segít a süti” programot, melynek célja, hogy köszönetüket fejezzék ki a koronavírus-járvány elleni védekezésben nap mint nap hősies küzdelmet folytató, s a biztonságos betegellátás érdekében megfeszített munkát végző egészségügyi dolgozóknak.

Az első adag édes meglepetéseket még 2020 decemberében a Damniczki család jóvoltából juttatták el az önkéntesek a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozói részére, és a SZÉNA Egyesület terveihez híven egész hónapban, rendszeresen tudták támogatni az egészségügyi szakemberek megfeszített mindennapjait édes meglepetéseikkel. A tavalyi évben a felajánlásoknak és anyagi támogatásoknak köszönhetően több mint 130 kilogramm édességet szállítottak ki a kórházba és a mentőállomásra, de jutott még a csákvári részlegnek is.

A kezdeményezés 2021-ben sem áll meg, az egyesület továbbra is várja a felajánlásokat, legyen az sütemény vagy anyagi támogatás! A szervezet a támogatásokat az alábbi számlaszámra várja: SZÉNA Egyesület a Családokért számlaszám: 58600362-11210650-00000000 (Duna Takarék Bank Zrt). A közleménybe a „Segít a süti” jeligét kell beírniuk az adakozóknak. A szervezők a befolyt adományt teljes egészében a sütemények beszerzésére fordítják majd.

További információ: https://www.facebook.com/Seg%C3%ADt-a-süti-105930241355733/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >