Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pályázati felhívás amatőr művészeti együttesek támogatására Nyomtatás E-mail
Írta: Felhívás   
2009. április 01.

ImageFejér Megye Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet közművelődési intézmények, egyesületek keretében működő amatőr művészeti együttesek (zenekar, énekkar, énekes kör, színjátszó, báb-, néptánc-, népzenei és társastánc csoport és egyéb előadó vagy alkotóművészeti közösség) évfordulós támogatására.

Pályázhatnak:

Mindazon Fejér megyei amatőr művészeti együttesek, amelyek:

- a megye művészeti életében, amatőr művészeti mozgalmában elismerésre méltó helyet vívtak ki, magas színvonalú művészeti bemutatóikkal, valamint az adott település és a megye lakossága számára a kultúra alkotó elsajátításában működtek közre,

- tevékenységük során biztosítják a közösségnevelést, széleskörű ízlésformálást, értékek létrehozását, közösségi- és művészi élményt az alkotó és befogadó számára egyaránt, valamint működésükben folyamatos és sikeres az utánpótlás nevelés is,

- rendszeresen részt vesznek megyei bemutatókon, rendezvényeken,

- legalább 10 éve folyamatosan működnek,

- 10 éven túl folyamatosan működő csoportoknál 5 évenkénti évforduló esetén.

A pályázatra javaslatot tehet: az amatőr művészeti együttest fenntartó intézmény, szervezet, egyesület vezetője, helyi képviselőtestület, polgármester, művészeti csoport érdekképviseleti szervei.

A pályázat benyújtása: kizárólag az erre rendszeresített támogatási adatlapon, mely a www.fejer.hu címről tölthető le.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

• a megkezdésének időpontját igazoló okirat hiteles másolatát (a 10., 15., 20., 25. stb. évforduló alátámasztására)

• részletes beszámolót a pályázó amatőr művészeti együttes eddigi tevékenységéről

• kitöltött támogatási adatlapot

• nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról

Az elnyerhető támogatás maximum összege 80. 000.-Ft

Az elnyert támogatásról legkésőbb 2009. december 31-ig pénzügyi és részletes szakmai beszámolót kell beküldeni.

A pályázat benyújtási határideje: 2009. május 15. Cím: Fejér Megyei Közgyűlés Oktatási és Kulturális Bizottsága Székesfehérvár, Szent István tér 9.

A pályázatokat a bizottság 2009. június 30-ig bírálja el.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >