Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj Nyomtatás E-mail
Írta: Simon Rita   
2021. január 28.
Várja a jelöléseket az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra. Az elismerések átadására 2021-ben is sor kerül, amelyről sajtótájékoztató keretén belül számolt be Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora és Domokos Tamás, az Echo Network Koordinációs, Beruházó és Finanszírozó Zrt. vezérigazgatója. A jelöléseket 2021. március 10-ig várják a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre.

 

 

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata évről évre Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes etikus piaci magatartást. Róth Péter a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt 10 hónap is bebizonyította, hogy fontosak a helyi értékek. Azok a helyi értékek, termékek, amelyeket fehérváriak teremtenek, állítanak elő fehérváriaknak. Székesfehérvár alpolgármestere arra bátorított mindenkit, éljenek a jelölés lehetőségével, és olyan kisvállalkozásokat jelöljenek, akik felelős gazdagsági tevékenységükkel erősítik a város közösségét.

2021-ben hetedszer kerül majd sor az elismerések átadására. Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora hozzátette, a díjat a Fogyasztók Világnapjához kapcsolódóan adományozzák. A világnapot 1983 óta ünneplik világszerte. John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én hirdetett ki egy történelmi nyilatkozatot, melyben a négy alapvető fogyasztói jogot (jog a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez) foglalta össze, az évek során ezek száma nyolcra emelkedett (kibővült a meghallgatás, a kártérítés, az oktatás és az egészséges környezethez való joggal).

Domokos Tamás, az Echo Network Koordinációs, Beruházó és Finanszírozó Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a díj szellemiségét a közösségért végzett munka mellett a szolgáltatók szakmai, minőségi teljesítménye adja. Az alapítvány várja a jelöléseket kereskedelem, szolgáltatás és gyártás kategóriában. Jelölni 2021. március 10-ig lehet a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   címen.

Korábbi évek díjazottjai:

Gyártás kategória: Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.; KIKSZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ;Metalforg-Tec Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.; Mézes Varázs Kft., Aranyalma Cukrászda; Csornai Dent Fogtechnikai Kft.; El-Dent 96 Kft.; Szolgáltatás kategória: Damniczki Cukrászat; Karikás Mester Fodrászat; Rebényi Cukrászat; B Dekor Stúdió; Sarló utcai Lipóti Pékség; Virág-Ajándék Üzlet
Kereskedelem kategória: KARRIER-BÚTOR Tervező, Gyártó és Kereskedelmi Kft.; Viniczai Cukrászda; Szék-Ház Irodabútor Kft. ; Lucullus 3 Kft., Diófa Étterem; Superker Elektro Centrum Kft.; Kenderzsineg mezőgazdasági bolt;
Jó gyakorlatok a fogyasztókért oklevél: Jancsárkert Termelői és Biopiac

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >