Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A túlsúlyos Fejér megyei gyermekből húsz év után edző lett Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2021. április 06.
Aikido, kettlebell, Clubbel, Flowfit – a pátkai születésű Polgár Viktor e sportágak segítségével vált profi edzővé az elmúlt harminc év alatt.

 

 

Polgár Viktor Székesfehérvár mellett, Pátkán született. Gyermekként eléggé túlsúlyos volt, ezért szülei (és ő is) szükségesnek érezték, hogy megismerkedjen valamilyen mozgásformával, ami változtat(hat) ezen az állapoton.

Először az aikido varázsolta el: e harcművészettel 11 évesen találkozott egy pátkai falunapon. Ez volt az első lépés afelé, hogy a sport, a mozgás fontos legyen a mindennapjaiban. Azóta sportol napi szinten – töretlenül, immár harminc éve.

 

 

„Megtetszett, ahogy a fekete-fehér edzőruhában megjelent a csapat, és bámulatosan szépen mozogtak együtt. Kívülről tényleg egy táncnak tűnt” – emlékezett vissza - „Aztán szembe jött néhány film a 90-es évek elején. Ezekben egy copfos amerikai fickó ezzel a módszerrel tette ártalmatlanná a rosszfiúkat. Persze, hogy meg akartam tanulni.”

Először szülővárosában gyakorolta e harcművészetet, a Norito Dojoban, majd egy rövid kitérő után Magyar Lászlónál fejlesztette tudását a Zentai Aikido Mitama Dojoban. (Az 5. danos Mester 1993-ban kezdte meg Székesfehérváron az oktatást – és a mai napig járnak hozzá tanítványai.) Olyan nagy volt a szerelem (és aktív a gyakorlás), hogy 2002-ben Viktor volt az legfiatalabb I. danos aikidoka a MKDE szervezetében.

Közel húsz évig tartott a dolog varázsa. A munkám miatt hagytam ott az aikidot, de a mai napig hiányzik, s szeretném újrakezdeni” – vallotta be.

Aztán találkozott a kettlebellel, ami annyira megtetszett neki, hogy a sportág egyik nemzetközi hálózatának instruktora lett. 

 

 

„Kellett egy edzéstípus, ami a reggeli időpontokban elérhető. Egy kollégámról hallottam, hogy frissen vizsgázott kettlebell edző, s épp reggeli csoportot indít. Az időpont, az edzőterem és még az ára is megfelelt, így elkezdtem. Megtetszett, s némi rábeszéléssel elmentem két év múlva egy instruktori vizsgára, ahol személyesen Pavel Tsatsouline-tól tanulhattam három napon keresztül. Életre szóló élmény volt.” 

(Pavel Tsatsouline a szovjet speciális erők volt testedző oktatója, akinek a kettlebell világméretű elterjedése is köszönhető.)

Megjegyezendő, hogy Viktor már 2011-ben is tartott edzéseket: akkor crosstraining órákat, 2012-től pedig kettlebellt. Az egyes szintű kettlebell instruktori vizsga után következett volna a kettes, ám a felkészülés során lesérült a válla.

Túlvállaltam magam az egyik edzésen, s nagyon megsérült a vállam, felkarom. Végigjártam a masszőröm, a csontkovácsom, s az akkori edzőm-mentorom kezeléseit. A vállam valamit javult, mégsem lett az igazi” – mesélte – „Megoldásokat keresve találtam egy videót, ahol egy Scott Sonnon nevű egykori sambo bajnok a váll rehabilitációjáról beszél, s a kollégája, egy olasz exkatona, Alberto Gallazzit, egy baseball ütő szerű súlyzóval a clubbellel edz.

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2021/04/03/a-tulsulyos-fejer-megyei-gyermekbol-husz-ev-utan-edzo-lett/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >